Hamilton nyert Rosberg előtt, de a németet megbüntették

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.10. 13:48
null
Lewis Hamilton hazai győzelmével egy pontra csökkentette hátrányát
A Formula–1-es Brit Nagydíjat a világbajnoki címvédő hazai Lewis Hamilton nyerte meg, mercedeses csapattársát, Nico Rosberget, valamint Max Verstappent megelőzve. Rosberget tiltott rádióüzenet miatt megbüntették, visszaesett Verstappen mögé a 3. helyre, ezért a Silverstone-ban negyedszer, az F1-ben összesen 47-edszer diadalmaskodó Hamilton hátránya egy pontra csökkent csapattársával szemben.

Hiába voltak változóak a körülmények, Lewis Hamiltont senki sem tudta megszorongatni a Brit Nagydíjon. A Mercedes angol pilótája a legutóbbi öt futamból a negyediket nyerte meg, ezzel négy pontra csökkentette hátrányát Nico Rosberggel szemben.

A vizes pályán a biztonsági autó mögött kezdődő Brit Nagydíjon Hamilton a kerékcseréjét követő köröket leszámítva az élen állt, és simán nyert. Rosbergnek meg kellett küzdenie a második helyért, vizes pályán nem tudta tartani a lépést Hamiltonnal, és a Red Bull-lal gyors Max Verstappennel is meggyűlt a baja. A holland megelőzte, s amint felszáradt a pálya, vissza kellett verekednie magát a második helyre.

Itt azonban nem volt vége, Rosberg váltója ugyanis rakoncátlankodni kezdett, visszaesett közvetlenül Verstappen elé, és noha maga mögött tartotta a hollandot, második helyezése koránt sem biztos, mert mérnökétől olyan rádióüzenetet kapott autója beállításairól, amit nem biztos, hogy engedélyeznek a szabályokban.

Rosberget öt órával a leintés után megbüntették, elvették a második helyét, és visszasorolták a harmadik pozícióba.

Verstappen mögött a másik Red Bull-lal Daniel Ricciardo ért célba, majd Kimi Räikkönen következett a Ferrarival. A Mercedes, a Red Bull és a Ferrari mellett a Force India és a Toro Rosso duplázott, mind az öt csapatnak mindkét pilótája pontot szerzett.

Két hét múlva a Magyar Nagydíjjal folytatódik az F1-es vb.

BRIT NAGYDÍJ, A HIVATALOS VÉGEREDMÉNY (52 kör, 307.198 km)
1.
Lewis Hamilton
brit
Mercedes
1:34:55.831
2. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 8.250 mp h.
3.
Nico Rosberg
német
Mercedes
16.911 mp h.
4. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 26.211 mp h.
5. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:09.743 p h.
6. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:16.941 p h.
7. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:17.212 p h.
8. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Ferrari 1:25.858 p h.
9. Sebastian Vettel német Ferrari 1:31.654 p h.
10. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Ferrari 1:32.600 p h.
11. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1 kör h.
12. Jenson Button brit McLaren-Honda 1 kör h.
13. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1 kör h.
14. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1 kör h.
15. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1 kör h.
16. Esteban Gutiérrez mexikói Haas-Ferrari 1 kör h.
17. Kevin Magnussen dán Renault 3 kör h.
FELADTÁK megtett körök
Jolyon Palmer brit Renault 37
Rio Haryanto indonéziai Manor-Mercedes 24
Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 17
Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 11
Pascal Wehrlein német Manor-Mercedes 6
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Nico Rosberg 5 6 9 168
2. Lewis Hamilton 4 7 9 167
3. Kimi Räikkönen 4 8 106
4. Daniel Ricciardo 1 9 100
5. Sebastian Vettel 5 7 98
6. Max Verstappen 1 3 8 90
7. Valtteri Bottas 1 8 54
8. Sergio Pérez 2 6 47
9. Felipe Massa 7 38
10. Romain Grosjean 4 28
11. Nico Hülkenberg 5 26
12. Carlos Sainz Jr. 7 26
13. Danyiil Kvjat 1 4 23
14. Fernando Alonso 2 18
15. Jenson Button 4 13
16. Kevin Magnussen 1 6
17. Pascal Wehrlein 1 1
17. Stoffel Vandoorne 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 335
2. Ferrari 204
3. Red Bull-TAG Heuer 198
4. Williams-Mercedes 92
5. Force India-Mercedes 73
6. Toro Rosso-Ferrari 41
7. McLaren-Honda 32
8. Haas-Ferrari 28
9. Renault 6
10. Manor-Mercedes 1


embed_kod=
|
nso_uj_cikk_embed
Embed kód:
mceBlockPasteEnd
A RAJTSORREND
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:29.287 átlag: 237.521 km/ó
2. Nico Rosberg német Mercedes 1:29.606 0.319 mp h.
3. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 1:30.313 1.026
4. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 1:30.618 1.331
5. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:30.881 1.594
6. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:31.557 2.270
7. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Ferrari 1:31.989 2.702
8.
Nico Hülkenberg
német
Force India-Mercedes
1:32.172
2.885
9. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:32.343 3.056
10. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:31.875
11.
Sebastian Vettel*
német
Ferrari
1:31.490
2.203
12. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:32.002
13. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:32.050
14. Esteban Gutiérrez mexikói Haas-Ferrari 1:32.241
15. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Ferrari 1:32.306
16. Kevin Magnussen dán Renault 1:37.060
17. Jenson Button brit McLaren-Honda 1:32.788
18. Jolyon Palmer brit Renault 1:32.905
19. Rio Haryanto indonéziai Manor-Mercedes 1:33.098
20. Pascal Wehrlein német Manor-Mercedes 1:33.151
21. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1:33.544
Ericsson (svéd, Sauber-Ferrari) nem vett részt az időmérőn, a bokszból rajtol
*Vettel öt rajthelyes büntetést kap váltócsere miatt.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik