F1: Az utolsó néhány körben majdnem besz.rtam - Vettel

Vágólapra másolva!
2015.03.29. 11:43
null
Sebastian Vettel először élte át azt, amit Michael Schumacher 72-szer – nyert a Ferrarival (Fotó: AFP)
A Ferrari célkitűzése két győzelem volt a 2015-ös idényre, az első már a második futamon, Malajziában megszületett. Sebastian Vettel tiszta csatában verte meg az eddig legyőzhetetlennek tartott Mercedeseket, amelyeket a gumik kímélésével és eggyel kevesebb kerékcseréjével győzött le Sepangban.

„Először nyertem a Ferrarival, nem találok szavakat. A csapat és a szurkolók is szívesen fogadtak, ami nagyon jó érzés már a második futamom után – mondta Vettel a dobogón. – Tiszta csatában győztük le a Mercedest. Iszonyú a hőség. Az a célunk, hogy Maranellóba vigyük a világbajnoki trófeát. Hogyan fogok ünnepelni? Berúgok, mint a csacsi.”

A hivatalos sajtótájékoztatón Vettel kitért Michael Schumacherre is, aki öt világbajnoki címet nyert a Ferrarival a 2000-es évek elején.

„Michael volt a példaképem, a sikerein nőttem fel. Természetesen miatta speciális számomra ez a győzelem – mondta Vettel, majd arról is beszélt, mennyire izgult az élen állva. – Az utolsó néhány körben majdnem besz.rtam.”

„A Mercedes talán a vártnál jobban szenvedett a forró aszfalton, mi pedig a vártnál kevésbé. Kínában közel sem lesz ekkora forróság, a Mercedes sokkal jobb lesz ismét. Itt sikerült kihasználni a gyengéjét, s nem tehetünk mást, Sanghajban is próbálkozunk, aztán meglátjuk, mire lesz elég – folytatta Vettel. – Meglepett, amikor a biztonsági autó mögül mind a két Mercedes a boxba hajtott, pedig már pénteken is láttuk, hogy a közepesen kemény gumikon nem megy nekik.”

A Ferrari vezetői is nagyon örültek.

„Ez óriási, tavaly egész évben nem nyertünk semmit, de összeszedtük magunkat, keményen dolgozott a csapat, és máris megvan a jutalmunk mindezért – mondta James Allison technikai igazgató. – Hogy mennyiben segített a biztonsági autó? Könnyebbé tette a futamot, az biztos, de azt hiszem, eleve tempóelőnyben voltunk, és a gumijaink is jobban bírták. Pontosan tudjuk, hogy Sebastian és Kimi személyében olyan pilótáink vannak, akik kihozzák a maximumot a kocsiból. Ha valami baj van, akkor az autóban kell keresni a hibát, mert nekik nincs rossz napjuk, egy pillanatig sem lazítanak.”

A rivális Mercedesnél elismerték a Ferrari sikerét. Lewis Hamilton azt mondta, elkezdődött az igazi küzdelem, s a csapat vezetői is őszintén beszéltek.

„A Ferrari gyorsabb volt. A stratégiánkat még át kell néznünk, de azt hiszem, ha ugyanazt csináljuk, mint a Ferrari, akkor is kikapunk. Jobb munkát végeztek, ezért nyertek” – mondta Niki Lauda.

„Sebastian megnyerte a versenyt, a világbajnokság egyik esélyesévé vált. Keményebben kell dolgoznunk, jobban oda kell figyelnünk. Elképesztő, mennyit fejlődött a Ferrari a télen, kalapot emelünk előttük – mondta Toto Wolff csapatfőnök. – Erre az ébresztőre szükségünk volt, és bízunk benne, hogy a motorerő kiegyenlítését követelők is elcsendesednek.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik