F1: amit még a sportfelügyelők sem láttak – videón Verstappen és Hamilton csörtéje

Vágólapra másolva!
2021.11.16. 17:25
null
Verstappen (elöl) mindent bevetett (Fotó: AFP)
A hétvégén rendezett Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj 48. körében történt a verseny legnagyobb visszhangot kiváltó eseménye, amikor Lewis Hamilton előzni próbálta Max Verstappent, de a holland kiterelte a pályán kívülre, miközben ő maga sem tudott a pályán maradni. Az eset követően a sportfelügyelők úgy döntöttek, nem szükséges Verstappen megbüntetése – később aztán kiderült, úgy hoztak döntést, hogy a Verstappen autójából készült belső kamerás felvételeket nem is látták.

 

Könnyen lehet, hogy ha ezeket a felvételeket is látták volna, másképpen döntenek, de ez már sohasem fog kiderülni. Két nappal a futamot követően aztán nyilvánosságra került a holland belső kamerájának felvétele is, az alábbi videó ezzel kezdődik, majd szinte minden kameraállásból megnézhetjük a világbajnoki trónkövetelő Verstappen és a nyolcadik vb-címére hajtó Hamilton csatáját.

 


 

A brit végül harmadik próbálkozásra tudta megelőzni a hollandot, és bő tíz másodperc előnnyel meg is nyerte a versenyt, amivel összetettbeli hátrányát 14 pontra csökkentette.

SAO PAULÓ-I NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE
1.Lewis Hamilton
brit
Mercedes

1:32:22.851

2. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 10.496 mp h.
3. Valtteri Bottas finn Mercedes 13.576 mp h.
4. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda 39.940 mp h.
5. Charles Leclerc monacói Ferrari 49.517 mp h.
6. Carlos Sainz spanyol Ferrari 51.820 mp h.
7. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 1 kör h.
8. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1 kör h.
9. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 1 kör h.
10. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 1 kör h.
11. Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 1 kör h.
12. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
13. George Russell brit Williams-Mercedes 1 kör h.
14. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
15. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 1 kör h.
16. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1 kör h.
17. Nyikita Mazepin orosz Haas-Ferrari 2 kör h.
18. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 2 kör h.
FELADTÁK megtett körök
Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 49
Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 47
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
PILÓTA GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LGYK PONT
1. Max Verstappen 9 15 18 4 332.5
2. Lewis Hamilton 6
13 17 5 318.5
3. Valtteri Bottas 1 10
13 4 203
4. Sergio Pérez 1 5 15 - 178
5. Lando Norris - 4 17 1 151
6. Charles Leclerc - 1 15 - 148
7. Carlos Sainz Jr. - 3 16 - 139.5
8. Daniel Ricciardo 1 1 12 - 105
9. Pierre Gasly - 1 13 1 92
10. Fernando Alonso - - 13 - 62
11. Esteban Ocon 1 1 11 1 50
12. Sebastian Vettel - 1 6 1 42
13. Lance Stroll - - 8 - 26
14. Cunoda Juki - - 6 - 20
15. George Russell - 1 4 1 16
16. Kimi Räikkönen - - 4 - 10
17. Nicholas Latifi - - 2 - 7
18. Antonio Giovinazzi - - 1 - 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 521.5
2. Red Bull-Honda 510.5
3. Ferrari 287.5
4. McLaren-Mercedes 256
5. Alpine-Renault 112
6. AlphaTauri-Honda 112
7. Aston Martin-Mercedes 68
8. Williams-Mercedes 23
9. Alfa Romeo-Ferrari 11
10.
Haas-Ferrari0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik