F1: akár 23 futamból is állhat a 2021-es versenynaptár – sajtóhír

MTI, D. Á.MTI, D. Á.
Vágólapra másolva!
2020.10.28. 06:58
null
Minden eddiginél több F1-es verseny lehet 2021-ben (Fotó: AFP)
A Formula–1 irányítói minden eddiginél több, 23 versenyhétvégét tartalmazó naptárt mutattak be a 2021-es idényre a csapatoknak, legalábbis az Auto Motor und Sport című német szaklap értesülései szerint.

A javaslatot állítólag hétfőn, az elmúlt hétvégén rendezett Portugál Nagydíj helyszínén, Portimaóban ismertették az istállók vezetőivel, és az egyeztetésen Jean Todt, a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) elnöke is részt vett.

A szaklap szerint az új idény március 21-én Ausztráliában kezdődik, majd Bahrein, Kína és Vietnám következik, hogy aztán május 9-én, Barcelonában elkezdődhessen a szezon európai része. Ebben Monte-Carlo, valamint Baki is helyet kap, június közepén a kanadai Montreal jelentené a tengerentúli kitérőt, aztán az augusztusi nyári szünet előtt még Franciaországban, Ausztriában, Nagy-Britanniában és Magyarországon járna a sorozat.

A szünet után Monza, Zandvoort és Spa-Francorchamps három egymást követő hétvégén következne, ahogyan később Szingapúr, Szuzuka és az oroszországi Szocsi is. Az utolsó futamot az elmúlt évekhez hasonlóan Abu-Dzabiban rendeznék decemberben.

Az idei versenynaptárban eredetileg 22 hétvége szerepelt, de a koronavírus-járvány átírta a forgatókönyvet. A módosított programnak megfelelően az idény csak júliusban kezdődött, azóta 12 futamra került sor, és a zárásig még öt van hátra, az utolsó december 13-án, Abu-Dzabiban.

Az, hogy jövőre sikerül-e 23 versenyt rendezni az F1-es világbajnoki sorozatban, a pandémia miatt egyelőre erősen kérdéses.

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. vezérigazgatója a múlt héten az M4 Sport Sporthíradó című műsorában azt mondta, a Magyar Nagydíj várhatóan jövőre is augusztus első hétvégéjén lesz.

Legfrissebb hírek

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
23 órája

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
Tegnap, 11:52

Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen nem hagyta magát lefékezni az amerikai hőségben

F1
Tegnap, 10:21

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
2025.10.19. 23:57

Verstappen magabiztos győzelmet aratott Austinban; zárul az olló a bajnokságban

F1
2025.10.19. 22:39

„Nyerni akarok, utálok a dobogó második vagy harmadik fokán állni” – Norris hadüzenetet küldött az austini verseny előtt

F1
2025.10.19. 11:36

Verstappen egyelőre megállíthatatlan Austinban; Piastri hatodik az időmérőn

F1
2025.10.18. 22:37

Stroll rajtbüntetést kapott az austini sprintidőmérő után – hivatalos

F1
2025.10.18. 21:33
Ezek is érdekelhetik