Képes Sport
ZSOLDOS BARNA 2020.11.08 11:38 Frissítve: 2020.11.09 14:06

F1: botladozó lovacska – a Ferrari tíz legpocsékabb szezonja

A Formula–1-es idény hajrájára fordulva a Ferrari győzelem nélkül áll a konstruktőri tabella hatodik helyén, vagyis jó eséllyel történelme egyik leggyengébb évét zárja majd. Ennek kapcsán felidézzük, melyek voltak a legendás csapat eddigi legpocsékabb szezonjai, amelyekben egyetlen futamgyőzelem sem jött össze, és még a tabellán is kiszorult a top háromból.

 

1980: a Ferrari mélypontja. Jody Scheckter és Gilles Villeneuve sem állhatott dobogóra (Fotó: Getty Images)

1962 – A jóllakottság ára
A Ferrari fantasztikusan használta ki a nagy horderejű 1961-es technikai szabályváltozásokat, amelyek egyik legfontosabb eleme az volt, hogy az addig használt 2.5 literes motorokról áttértek a másfél literesekre. Az olasz istálló nyolc versenyből ötöt megnyerve simán elhódította a konstruktőri trófeát, ahogy egyéniben is a csapat két pilótája, Phil Hill és Wolfgang von Trips végzett az első két helyen – s ez látszólag elkényelmesítette a brigádot a következő idényre. A Ferrari dominanciája miatt a brit ellenfelek kettőzött erővel készültek 1962-re, miközben az olaszok biztosak voltak abban, hogy autójukkal az új idényben is kiemelkedően teljesítenek. Ennek eredménye az lett, hogy a Ferrari visszacsúszott a középmezőny végére, és négy dobogós helyezésen kívül semmit sem tudott felmutatni. Helyzete az idény hajrájában annyira kilátástalanná vált, hogy a csapat részt sem vett az év utolsó két versenyén az Egyesült Államokban és Dél-Afrikában.

Konstruktőri helyezés: 6.
Pontszám/bajnokcsapat pontszáma: 18/42 (43%)
Győzelem: 0
Pole pozíció: 0
Dobogó: 4
Versenyzők: Phil Hill (amerikai), Giancarlo Baghetti (olasz), Ricardo Rodríguez (mexikói), Lorenzo Bandini (olasz), Willy Mairesse (belga)

1965 – Esélytelenül a britek ellen
A Ferrari úgy nyerte meg az 1964-es konstruktőri világbajnokságot, hogy az évad felénél még mindössze két pontszerzéssel a tabella negyedik helyén kullogott, végül azonban az erős hajrának, valamint a brit csapatok és pilóták körbeverésének köszönhetően mindkét trófeát elhódította. A folytatásban viszont nem tudta tartani a lépést az óriási ütemben fejlődő Lotusszal és BRM-mel, amelyek csupán egy győzelmet engedtek ki a kezük közül, de azt is a Honda kaparintotta meg az évadzárón. A címvédő istálló így szégyenszemre győzelem és pole pozíció nélkül zárta az 1965-ös idényt, és végül még a Brabham-istálló is megelőzte a rangsorban. Az előző évi bajnok John Surteestől csupán egy második és két harmadik helyezésre futotta, sőt az idényt be sem tudta fejezni, mert szeptemberben megsérült egy sportautóteszten.

Konstruktőri helyezés: 4.
Pontszám/bajnokcsapat pontszáma: 26/54 (48%)
Győzelem: 0
Pole pozíció: 0
Dobogó: 4
Versenyzők: John Surtees (brit), Lorenzo Bandini (olasz), Nino Vaccarella (olasz), Ludovico Scarfiotti (olasz)

Jonathan Williams (Fotó: Getty Images)

1967 – Fellendülés után kudarc
Az 1965-ös mélyrepülés után reményt adott a maranellóiaknak, hogy a következő évtől már engedélyezték a korábbinál jóval erősebb, háromliteres motorokat, és ez rögtön két győzelemig és a konstruktőri tabella második helyéig repítette a Ferrarit. Ekkor úgy tűnt, az új szabályrendszerben eljöhet a hatalomváltás ideje, hiszen a Brabham lett a bajnok, az addig domináns BRM és Lotus pedig lemaradt, csakhogy 1967-re megint fordult a kocka. A Lotust már a bivalyerős Ford Cosworth DFV repítette, és míg a Brabham megőrizte erőfölényét, közben a Cooper-Maserati és a Honda is felért az egy helyben toporgó Ferrari szintjére. Az olaszokat Lorenzo Bandini halálos kimenetelű balesete is megrázta, sőt, másik versenyzőjük, Mike Parkes is súlyosan megsérült Spában. A biztató 1966-os idény után a csapat végül a konstruktőri tabella ötödik helyén, győzelem nélkül zárta az új szezont.

Konstruktőri helyezés: 5.
Pontszám/bajnokcsapat pontszáma: 20/63 (32%)
Győzelem: 0
Pole pozíció: 0
Dobogó: 4
Versenyzők: Lorenzo Bandini (olasz), Chris Amon (új-zélandi), Mike Parkes (brit), Ludovico Scarfiotti (olasz), Jonathan Williams (brit)

1969 – Az átmeneti év átka
Az 1960-as évek kudarcai arra sarkallták Enzo Ferrarit, hogy a szebb jövő érdekében felpumpálja a csapat költségvetését. Úgy döntött, 11 millió dollárért eladja az istálló felét a Fiatnak, az 1969-es évadot pedig feláldozza az átszervezés oltárán. Ennek sajnos meg is lett az eredménye, hiszen a gárda addigi leggyengébb F1-es idényét teljesítette. A csapat mindössze háromszor szerzett pontot, és az egyetlen értékelhető eredménye a Chris Amon által elért zandvoorti dobogós helyezés volt. A Ferrari úgy végzett holtversenyben a konstruktőri tabella ötödik helyén, hogy a Matra, a Brabham, a Lotus és a McLaren is megelőzte, és csupán 7 pontot kapart össze. Ugyanakkor az istálló javára legyen mondva, hogy a nagyszabású átalakítás után a következő idényt a tabella második helyén zárta és négy győzelmet aratott.

Konstruktőri helyezés: 5.
Pontszám/bajnokcsapat pontszáma: 7/66 (11%)
Győzelem: 0
Pole pozíció: 0
Dobogó: 1
Versenyzők: Chris Amon (új-zélandi), Pedro Rodríguez (mexikói), Ernesto Brambilla (olasz)

1973 – Teljes csőd
Az 1970-es fellendülés után megint egyre lejjebb és lejjebb csúszott a Ferrari, amely 1973-ban érte el a mélypontot. Pedig ekkor már pénzügyi és infrastrukturális téren is kiemelkedett a mezőnyből, a csapat abban a formájában viszont semmit sem tudott kihozni kivételezett helyzetéből. A Fiat szerepvállalásával az idény előtt teljesen újjászervezték a technikai brigádot, a kasztni készítését pedig egy angol céghez szervezték ki, a törekvések azonban nemhogy fellendülést hoztak volna, sohasem látott mélységbe taszították a Ferrarit. Az idény első néhány futamát még az előző évi autóval kezdték, aztán az új még annál is lassúbbnak és megbízhatatlanabbnak bizonyult. A csapat annyira kilátástalan teljesítményt nyújtott, hogy Enzo Ferrari a tizedik és a tizenegyedik futamon már nem is engedte versenyezni autóit, de a visszatérés sem hozott javulást, sem pontszerzést. Ebben a helyzetben a lehető legjobbkor jött a fiatal, ambiciózus Niki Lauda leigazolása, akinek szerepvállalásával 1974-től megindult felfelé az olasz istálló.

Konstruktőri helyezés: 6.
Pontszám/bajnokcsapat pontszáma: 12/92 (13%)
Győzelem: 0
Pole pozíció: 0
Dobogó: 2
Versenyzők: Jacky Ickx (belga), Arturo Merzario (olasz)

Jacky Ickx (Fotó: Getty Images)

1980 – Történelmi mélypont
Az 1974-es fellendülés után a Ferrari hat év alatt négy konstruktőri és három egyéni vb-címet nyert, csakhogy az 1979-es tarolást követően az ellenfelek sokkal hatékonyabban fejlesztettek motorfronton, és egyik évről a másikra faképnél hagyták az olasz csapatot. A Ferrari 12 hengeres, túlméretezett boxer erőforrása már egyáltalán nem felelt meg az egyre nagyobb kihívást jelentő aerodinamikai követelményeknek, míg a Cosworth V8-asai csak úgy repítették a többieket. A kisebb, hatékonyabb motorhoz ráadásul a kasztnit is könnyebb volt fejleszteni, így a Ferrari az egész idényben esélytelenül vergődött. A két zseniális versenyzőtől, Gilles Villeneuve-től és Jody Schecktertől is csupán néhány pontszerzésre futotta, sőt, a címvédő dél-afrikai a Kanadai Nagydíjra nem is tudta kvalifikálni magát. Ez volt a Ferrari történetének egyetlen idénye, amelyben győzelmet, dobogót, pole pozíciót, első rajtsort és versenyen futott leggyorsabb kört sem ért el, így csak a konstruktőri tabella 10. helyén végzett.

Konstruktőri helyezés: 10.
Pontszám/bajnokcsapat pontszáma: 8/120 (7%)
Győzelem: 0
Pole pozíció: 0
Dobogó: 0
Versenyzők: Jody Scheckter (dél-afrikai), Gilles Villeneuve (kanadai)

1986 – A motor nem elég
A turbókorszak első néhány évében a Ferrari ismét múltjához és rangjához méltón szerepelt, kétszer a konstruktőri tabella élén és kétszer a második helyén végezve. Egy idő után viszont az erős motor önmagában már nem hozott megváltást, az aerodinamikai és technikai fejlesztési versenyben pedig az olasz istálló egyértelműen brit riválisai mögé csúszott. Az 1986-os autó az erőforrásnak köszönhetően szélvészgyors volt az egyenesekben, ám a többi kocsihoz képest borzalmasan lassú a kanyarokban, így nem rúghatott labdába az ellenfelek mellett. A Ferrari hosszú idő után futamgyőzelem nélkül zárta az aktuális idényt, ráadásul a Williams, a McLaren és a Lotus még a konstruktőri dobogóról is letaszította. A kiábrándító idénynek személyi következményei is lettek technikai fronton, de a következő egy-két évben ezzel együtt is csupán néhány győzelemre futotta.

Konstruktőri helyezés: 4.
Pontszám/bajnokcsapat pontszáma: 37/141 (26%)
Győzelem: 0
Pole pozíció: 0
Dobogó: 5
Versenyzők: Michele Alboreto (olasz), Stefan Johansson (svéd)

Stefan Johansson (Fotó: Getty Images)

1992 – Még a Benetton is lehagyta 
Az 1990-es idényre a Ferrari remek autót épített, amellyel Alain Prost a hajráig harcban állt a vb-címért, a következő években viszont nagyon csúnyán lemaradt a fejlesztési versenyben az ellenfelektől. Már 1991-ben sem tudott futamot nyerni, ekkor viszont még legalább a Benettont le tudta győzni, egy évvel később azonban már köze sem volt az élmezőny küzdelméhez. A Williams ekkor már a tökélyre fejlesztett aktív felfüggesztéssel halmozta a győzelmeket, miközben a Ferrari csak az év végén tudta bevetni saját, sokkal nehezebb és kevésbé hatékonyan működő verzióját. A csapat hiába próbálkozott kreatívnak ható karosszériakialakításokkal, mindössze két dobogós, azon kívül pedig néhány pontszerző helyet tudott összekaparni. Ekkor úgy tűnt, tegyen bármit is a csapat, a brit mérnöki zsenialitással szemben nincs ellenszere.

Konstruktőri helyezés: 4.
Pontszám/bajnokcsapat pontszáma: 21/164 (12%)
Győzelem: 0
Pole pozíció: 0
Dobogó: 2
Versenyzők: Jean Alesi (francia), Ivan Capelli (olasz), Nicola Larini (olasz)

1993 – Semmi sem változott
Hiába erősített a visszatérő John Barnarddal, a Ferrari 1993-ban is esélytelen volt a topcsapatok ellen. A folyamatos fejlesztési versenyben az istálló teljesítménye egyáltalán nem közelített a Williams, McLaren, Benetton trióéhoz, pedig anyagi, emberi és infrastrukturális erőforrásai alapján erre minden esélye adva lett volna. Az év egyetlen pozitívuma, hogy kinevezték a csapat élére az erőskezű Jean Todtot, aki nagy elánnal vetette bele magát a csapat átszervezésébe. Hogy milyen mélyre süllyedt a Ferrari 1993-ra, jól jelzi, hogy valós erőből (nem a szerencsés véletlennek köszönhetően) csupán három évvel később tudott futamot nyerni, és minden újonnan érkező topmérnöknek az volt az első kérdése: miként lehet, hogy ilyen erőforrásokkal nem ez a csapat nyer meg minden bajnokságot? A tragikus helyzetet megfordítva viszont egészen 2014-ig nem zárt futamgyőzelem nélküli idényt.

Konstruktőri helyezés: 4.
Pontszám/bajnokcsapat pontszáma: 28/168 (17%)
Győzelem: 0
Pole pozíció: 0
Dobogó: 3
Versenyzők: Jean Alesi (francia), Gerhard Berger (osztrák)

Fernando Alonso és Kimi Räikkönen: minden az arcukra van írva (Fotó: AFP)

2014 – Nagy mellény, nagy bukás
Bár a Ferrari 2010-ben és 2012-ben is közel került az egyéni vb-címhez, Michael Schumacher érájának dominanciájától nagyon távol került. Ebben az időszakban a Red Bull aerodinamikai hatékonysága domborodott ki, ezért is mondogatták évekig az olasz csapatnál, hogy majd 2014-ben jön el az ő idejük, amikor technikai szempontból végre valahára a motorok kerülnek a középpontba. Az akkori elnök, Luca di Montezemolo sokszor említette az aerodinamikára utalva, hogy ők nem „repülőgépeket” akarnak építeni, hanem igazi autókat, de amikor beköszöntött a V6-os turbóhibrid motorok korszaka, az első évben csúnyán lebőgtek. Mindenki tudta, hogy ez a gyári csapatok nagy lehetősége, ám amíg a Mercedes tökéletesen megragadta, a Ferrari nemes egyszerűséggel elszórakozta. A csapat nemcsak erőtlen motort, hanem pocsék autót is épített, amellyel még a Red Bull-Renault-t és a Williams-Mercedest sem tudta legyőzni. Klasszis pilótapárosa egyetlen alkalommal sem tudott győzelmet szerezni.

Konstruktőri helyezés: 4.
Pontszám/bajnokcsapat pontszáma: 216/701 (31%)
Győzelem: 0
Pole pozíció: 0
Dobogó: 2
Versenyzők: Fernando Alonso (spanyol), Kimi Räikkönen (finn)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2020. november 7-i lapszámában jelent meg.)

2021.03.28 15:16:21

F1 H. L.

A brit és a holland körökön keresztül harcolt egymással az élen a verseny végén.

2021.03.27 14:26:08

F1 B. Ö. B.

A Red Bull versenyzője az időmérőn is megállíthatatlan volt • A Mercedesé a 2. és a 3. rajthely.

2021.03.27 11:13:06

F1 B. Ö. B.

Még mindig nehezen vezethető a Mercedes • Gasly lett a 3. az AlphaTaurival.

2021.03.26 20:40:32

F1 ZSOLDOS BARNA, DANCSÁK ANDRÁS

Az idény legnagyobb kérdése, hogy Lewis Hamilton vajon megszerzi-e a nyolcadik vb-trófeáját.

2021.03.26 15:20:15

F1 H. L.

Az első tizenöt versenyzőt 923 ezred választotta el egymástól a második bahreini edzésen.