A Ferrari mentőövet dobott Csou Kuan-jünek

H. L.H. L.
2025.02.05. 11:58
Csou a Ferrari tartalék versenyzőjeként folytatja (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Ferrari szerdán hivatalosan is megerősítette, hogy Csou Kuan-jü fogja ellátni a tartalék versenyző feladatait Antonio Giovinazzi mellett.

A Formula–1 történetének első kínai versenyzője, Csou Kuan-jü az előző idény végén szorult ki a mezőnyből, miután a 2026-ban az Audi gyári csapatává előrelépő Sauber úgy határozott, hogy teljesen új versenyzőpárossal vág neki a soron következő évnek, és leszerződtette a tapasztalt Nico Hülkenberget, valamint az újonc Gabriel Bortoletót. 

Az olasz-svájci alakulattal három idényt teljesítő és összesen tizenhat pontot összegyűjtő kínai pilóta nem titkolt célja, hogy a közeljövőben visszatérjen a rajtrácsra, s a Ferrarinak köszönhetően sikerült tűzközelben maradnia, hiszen a maranellóiak tartalék versenyzőként szerződtették a sorozatban korábban ugyancsak versenyző Antonio Giovinazzi mellé. Az olasz a WEC-ben szerepel a Scuderiával, így azokon a hétvégéken, amikor ott áll rajthoz, Csou fog elutazni a csapattal az F1-es helyszínekre. 

A kínai mondhatni hazatér a Ferrarihoz, hiszen 2015 és 2018 között az olaszok versenyzői akadémiáját erősítette, mielőtt a Renault juniorprogramjába szerződött át, így nem lesz ismeretlen számára a terep. „Vissza oda, ahol minden elkezdődött. Köszönöm a Ferrarinak, hogy hitt bennem, már alig várom, hogy együtt kezdjük meg ezt az új fejezetet" – kommentálta Csou a hírt a közösségi oldalán. 

A Ferrarinak egy évvel ezelőtt egyszer már éles körülmények között is be kellett vetnie a tartalék pilótáját, akkor Oliver Bearman helyettesítette a vakbélműtéten áteső Carlos Sainz Jr.-t a Szaúd-arábiai Nagydíjon. A fiatal brit ezt követően két alkalommal Kevin Magnussen ülését is elfoglalta az idény során a Haasban, míg az idei évet már az amerikai alakulat állandó versenyzőjeként kezdheti meg. 

Csou korábbi csapattársa, Valtteri Bottas ugyancsak F1-es berkeken belül marad: a finn a Mercedesnél fogja betölteni a harmadik számú versenyző szerepét. A kínai számára azért is jelenthet remek lehetőséget a ferraris szerepvállalás, mert a 2026-ban érkező Cadillac már korábban megerősítette, hogy az olaszok váltóját és erőforrását fogja használni. Ez a tapasztalat így elősegítheti Csou visszatérését a királykategóriába. 

 

A 2025-ÖS TARTALÉK VERSENYZŐK

Csapat

Tartalékversenyző(k)

McLarenPato O'Ward
FerrariCsou Kuan-jü, Antonio Giovinazzi
Red BullCunoda Juki
MercedesValtteri Bottas, Frederik Vesti
Aston MartinFelipe Drugovich, Stoffel Vandoorne
AlpineFranco Colapinto, Paul Aron, Hirakava Rjo
Haas??
Racing Bulls??
Williams??
Sauber??

 

 

Legfrissebb hírek

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
7 órája

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
8 órája

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
10 órája

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
14 órája

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
2026.09.24. 19:38

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
2026.09.24. 15:02

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
2026.09.24. 11:35

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02