F1: korábbi ellenfele szerint Hamilton őrültből unalmassá vált

B. Ö. B.B. Ö. B.
2021.02.01. 14:50
null
Giedo van der Garde (jobbra) ismét nem tartotta magában a véleményét (Fotó: AFP)
Lewis Hamilton sajátos életvitele az utóbbi években gyakran volt téma a Formula–1 világában, ám annyi biztos, hogy a hétszeres világbajnok mostanában már jóval inkább a pályán nyújtott teljesítményével kerül az újságok címlapjára. Giedo van der Garde, a korábbi F1-es versenyző szerint ez azt bizonyítja, hogy Hamilton kissé unalmassá vált az utóbbi időben.

 

Giedo van der Garde a 2013-as idényben volt a Formula–1-es mezőny tagja, majd kissé viharos módon távozott a királykategóriából. A holland versenyző mindig híres volt arról, hogy ami a szívén, az a száján, és ezúttal Lewis Hamiltonról mondta el őszintén a véleményét.

„Sokat változott a személyisége. Korábban Lewis őrültségeket csinált a pályán kívül, azonban ez már jó ideje nincs így – vélekedik Van der Garde. – Amit a pályán tesz, azt jól teszi, de attól még egy unalmas srác vált belőle. Már régebben is rettentő erős volt, és mindenkit képes volt darabokra szedni. Nagyon különleges volt az, amit csinált, és azóta folyamatosan fejlődik. Minél gyorsabb autót kapott, annál gyorsabban tudta vezetni azt.”

A holland – aki az utóbbi években főként hosszútávú versenyeken vesz részt – honfitársáról, Max Verstappenről is ejtett néhány szót, s úgy tűnik, hogy a fenti kérdést tekintve a Red Bull versenyzőjéről pozitívabban vélekedik.

„Verstappen esetében mindez nem így történt, ő nem igazán változott meg. Még mindig egy átlagos srác, akivel jókat lehet nevetni” – mondta Van der Garde.

Legfrissebb hírek

A McLaren visszatért az élre – megszorongathatja a Mercedest Spanyolországban?

F1
2 órája

Norris tört az élre a második spanyolországi edzésen

F1
4 órája

A Red Bull és a McLaren is megtámadhatja az FIA döntését Gasly ügyében

F1
5 órája

Russell kezdett a legjobban Spanyolországban

F1
7 órája

Az Alpine elérte a célját: Gasly visszakapta a monacói dobogót – hivatalos

F1
9 órája

Fernando Alonso belengette a visszavonulását

F1
Tegnap, 21:58

A Pirelli 2028-ig a Formula–1 hivatalos gumibeszállítója marad

F1
Tegnap, 19:23

Russell képes lehet megtörni Antonelli menetelését Spanyolországban?

F1
Tegnap, 17:48
Ezek is érdekelhetik