F1: Hamilton rajtbüntetésre számíthat Abu-dzabiban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.11.16. 14:29
null
Közel sem működött tökéletesen a motor Hamilton autójában (Fotó: AFP)
Negatív következményekkel is járhat Lewis Hamilton brazíliai győzelme. A Mercedes versenyzője a csapat mérnökeinek és nem kevés szerencsének köszönheti, hogy egyáltalán célba tudott érni Interlagosban. Autója motorja azonban sérült, így egy vagy akár több elem cseréje miatt rajtbüntetésre számíthat az ötszörös világbajnok. 

 

Annak ellenére, hogyLewis Hamilton megnyerte a Brazil Nagydíjat,a Mercedes versenyzője
nem nevezheti éppen könnyű versenynek az interlagosi viadalt. Már a futam elején gondok adódtak az erőforrásával, amelynek hőmérséklete folyamatosan nőtt, és a kipufogórendszer sem működött tökéletesen.

A Mercedesnél attól tartottak, hogy Hamilton be sem tudja fejezni a versenyt, ám Brixworthben, a csapat gyárában tartózkodó mérnököknek köszönhetően erre végül nem került sor. Annyi azonban biztos, hogy a motor sérült, bár Toto Wolff még mindig nem érti, hogy nem lett nagyobb baj Brazíliában.

„Csak Isten tudja, hogyan sikerült helyrehozni egy olyan hardvert, amely éppen összeomlani készült, és hogyan sikerült célba érni az autóval. Az a verseny egészen a kockás zászlóig egy rémálom volt” – emlékezett vissza a Mercedes csapatfőnöke.

Bár Brazíliában Hamilton megúszta a jelentősebb technikai hibát, könnyen lehet, hogy a szezonzáró abu-dzabi versenyre ki kell cserélni néhány erőforráselemet a 44-es számú Mercedesben. Ez a rajtrácson való hátrasorolást vonná maga után, de például egy régebbi motor visszaszerelése is jelentős kockázattal járna.

„Nagyszerű munkát végeztek – mondta a problémát megoldó mérnökökről James Vowles, az istálló főstratégája. – Nem csak egy dolgon, hanem rengetegen kellett változtatni negyven-ötven kör megtétele alatt. Együttműködtek Lewisszal, és különböző komponensekkel sikerült elérni, hogy az erőforrás kibírja a verseny végéig. Ennek viszont az lett a negatív következménye, hogy a motor kissé károsodott, ám azt még nem tudjuk, hogy mennyire. Meg kell vizsgálnunk, és rá kell jönnünk, mielőtt döntést hoznánk Abu-dzabival kapcsolatban.”

Legfrissebb hírek

Lapaj fent játszik tovább – Tóth Anita emlékezik Dávid Sándorra

Egyéb egyéni
Tegnap, 11:17

Antonelli bravúrja – 87 éve nem látott ilyet a Grand Prix-versenyzés

F1
2026.03.17. 14:04

„Néha a frászt hozták rám” – Vassuer nem tartotta volna igazságosnak, ha leállítja Hamiltont és Leclerc-t

F1
2026.03.16. 13:02

Alonso egy kör alatt 5 helyet vesztett, integetett Péreznek, majd feladta a kínai versenyt

F1
2026.03.16. 12:27

„Verstappennek ez egy igazi horrorshow” – Wolff szerint nem az F1-gyel, hanem a Red Bull autójával van gond

F1
2026.03.15. 20:23

Dupla nulla a McLarennél – Norris és Piastri sem tudott elrajtolni Kínában

F1
2026.03.15. 19:11

„Akinek ez tetszik, az nem igazán érti, miről szól a versenyzés” – Verstappen kifakadt a kínai verseny után

F1
2026.03.15. 13:23

„Mondtam, hogy szeretném visszavezetni Olaszországot a csúcsra, ez ma sikerült” – Antonelli elsírta magát első győzelme után

F1
2026.03.15. 12:36
Ezek is érdekelhetik