F1: ezt kell tennie Vandoornénak ahhoz, hogy megtartsa az ülését?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.10. 14:59
null
Stoffel Vandoorne helye korántsem biztos a McLarennél (Fotó: AFP)
Bár a McLaren vezetői elismerték, hogy egyik versenyzőjük sincs könnyű helyzetben a csapatot érintő nehézségek és a gyenge autójuk miatt, elvárásaik mégis vannak Stoffel Vandoornéval szemben. Mindez nyilván nagy hatással lehet a belga korántsem biztos helyére az istállónál.

 

Stoffel Vandoorne az egyedüli pilóta a mezőnyből, akinek egyszer sem sikerült legyőznie eddig a csapattársát a 2018-as idény időmérőin, és a versenyeken is csupán háromszor sikerült Fernando Alonso előtt célba érnie. A McLaren vezetői – köztük Zak Brown ügyvezető igazgató – azonban éppen azt szeretnék látni, hogy a Formula–1-ben második szezonját teljesítő belga gyakrabban megszorongatja a kétszeres világbajnokot. Ha ez megtörténne, vélhetően Vandoorne esélyei is megnőnének arra, hogy a következő idényre is az istálló versenyzője maradhasson.

„Nem mondanám, hogy csalódtunk Stoffelben, csak gyakrabban szeretnénk látni, hogy legyőzi a csapattársát, mint ahogy most teszi ezt – árulta el Brown. – Nem képes erre folyamatosan, de nem mondhatom, hogy csalódottak vagyunk vele kapcsolatban, hiszen tavaly nehéz helyzetet teremtettünk a számára, idén pedig nem adtunk neki túl jó autót. Mindannyian úgy hisszük, hogy Stoffel nagyszerű munkát végez, de szeretnénk azt látni, hogy gyakrabban győzi le Fernandót.”

A McLaren sportigazgatója, Gil de Ferran úgy véli, hogy ha még Alonso számára is nehéz alkalmazkodni az új helyzetekhez és a nehézségekhez – akinek amúgy nem szokott ez problémája okozni – akkor Vandoorne még nehezebb helyzetben van.

„Nemcsak arról van szó, hogy nem elég jó az autónk, hanem arról is, hogy igencsak gyors ütemben hajtjuk végre a változtatásokat rajta. Ez mindkét versenyzőnk számára nagyon nehéz, bizonyára még Fernando számára is, akinek nemcsak ez az egyik legjobb képessége, de a tapasztalata is a segítségére van” – vélekedik a szakember.

Legfrissebb hírek

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22

F1: a Magyar Nagydíj nyújtotta a „Legjobb szurkolói élményt”

F1
2026.01.28. 19:17

A Mercedes szárnyal; gondok az Audinál és a Haasnál a 3. tesztnapon – képek

F1
2026.01.28. 18:36
Ezek is érdekelhetik