F1: a pilóták Van der Garde mellett állnak, Massa sajnálja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.12. 10:34
Az F1-es pilóták nagy része Giedo van der Garde mellett áll a pilóta Sauberrel folytatott vitájában. Mint ismert, a holland beperelte a Saubert, mert tavaly nyáron erre az évre érvényes versenyzői szerződést írt alá, a csapat mégsem nevezte a 2015-ösö idényre. A pert megnyerte, de még kérdéses, hogy indul-e az Ausztrál Nagydíjon.

„A csapat vezetőinek tiszteletben kellene tartaniuk a pilótákkal kötött szerződéseket – mondta Sergio Pérez (Force India), aki 2011-ben és 2012-ben a Saubernél szerepelt. – A versenyző munkavállaló, jogai vannak, és ez vonatkozik a mérnökökre és szerelőkre is. A szerződés kötelez, mégis nem először hallunk olyat, hogy egy pilótát kirúgnak az élő megállapodása ellenére, mert jön valaki, aki pénzt hoz. Giedo jó példát mutat, ki kell állnia magáért.”

Jenson Buttont elsősorban az zavarja, hogy a Sauber a szerdai bírósági tárgyaláson ellenérvként hozta fel Van der Garde ellen a biztonságot. A csapat ügyvédje azt állította, túl veszélyes lenne teszt nélkül az autóba ültetni a hollandot, aki ezzel nemcsak magát, másokat is életveszélybe sodorna.

„Meglep, hogy a Sauber biztonsági ügyet csinált ebből.Szégyen, hogy ilyen irányba terelték ezt a vitát, hiszen a biztonsággal nem lehet játszani, de a csapat részéről ez egy könnyed, manipulatív érvnek tűnik. Az, hogy Giedo ül az autóba, nem jelent veszélyt.Igazságtalan, hogy így támadták meg a keresetét" – mondta Button.

Felipe Massa szomorú amiatt, hogy korábbi istállója ilyen helyzetbe került, nem is érti, hogy lehet három szerződtetett versenyzője.

„Szomorú, hogy kialakulhatott ez a helyzet, ha jól tudom, volt egy szerződtetett versenyzőjük, majd aláírtak még kettővel. Nem tudom, mi folyik ott, nem ismerem a részleteket, ezért nem is akarok megalapozatlan állítást tenni, de szomorú vagyok. Az F1 eleve nehéz helyzetben van, semmi szükség nem volt egy ilyen esetre" – mondta Massa.

A Sauber jelezte, nincs Van der Gardéra illő kezeslábasa, illetve a pilóta üléspróbán sem vett részt. Az Ausztrál Nagydíjra nevezett két pilótája, Marcus Ericsson és Felipe Nasr egyaránt 174 centiméter magas, míg Van der Garde 182.

 

Legfrissebb hírek

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
8 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
9 órája

Thierry Boutsen: A legnagyobb veszély sem tántorított el minket

F1
10 órája

Norris és Piastri maradt az első két helyen, de majdnem összeütköztek a Hungaroringen

F1
13 órája

Alonso autóba ül a második edzésen a Hungaroringen

F1
14 órája

F1 75: tragikus, fekete hétvége Imolában

F1
15 órája

A Tanítsunk Magyarországért program diákjai is kérdeztek az F1-es sztároktól

F1
15 órája

A McLaren párosa zárta az élen a Magyar Nagydíj első szabadedzését

F1
16 órája
Ezek is érdekelhetik