F1: „Schumacher egy nap talán újra járhat, mankóval”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.29. 08:57
null
Philippe Streiff szereti hallatni a hangját Michael Schumacher állapotával kapcsolatban (Fotó: Reuters)
Újra nyilatkozott Philippe Streiff, az egy évvel ezelőtt súlyos síbalesetet szenvedett Michael Schumacher állítólagos jó barátja, aki szerint a hétszeres F1-es világbajnok expilóta egy napon talán újra járni tud majd, mankók segítségével.

 

 

Philippe Streiff már korábban is nyilatkozott Michael Schumacherről, akit régi jó barátjának tart. Az egykor szintén a Formula–1-ben versenyző és egy baleset következtében lebénuló 59 éves francia vasárnap a Le Parisiennek beszélt Schumacher állapotáról. Elmondása szerint a németek korábbi klasszisának továbbra is nagy nehézséget okoz megszólalni, viszont a hozzá közel állókat már kezdi felismerni. Mozgása nagyon behatárolt, de egyre többször fel tud ülni és reménykedhet benne, hogy valamikor, hosszú idő után talán járni tud majd, mankók segítségével.

Streiff azt mondta, hogy az információit egy olyan személytől szerezte, aki közel áll Schumacher feleségéhez, Corinnához, valamint a hétszeres világbajnok orvosától, Gerard Saillant-tól, akit a saját balesete után ismert meg.

Sabine Kehm, Schumacher menedzsere cáfolta Streiff értesüléseit, hozzátéve, hogy a francia nem barátja védencének, és az általa említett két forrástól sem kaphatta információit.

„Nem tudom megerősíteni a szavait. Fogalmam sincs, honnan származnak az információi, mert nem áll velünk kapcsolatban, és soha nem is állt” – mondta Kehm.

Vasárnap este Saillant professzor is közleményt adott ki, amelyben leszögezte, hogy az utóbbi 12 hónapban „szóban, írásban és fizikailag sem került kapcsolatba Streiff-fel”.

Michael Schumacher 2013. december 29-én szenvedett súlyos síbalesetet, amely után sokáig a grenoble-i kórházban ápolták, azóta azonban már az otthonában folyik a rehabilitációja. Sabine Kehm csak ismételni tudta önmagát a korábbi pilóta állapotával kapcsolatban.

„Sok időre van szükségünk. Hosszú, kemény küzdelem lesz. A helyzet súlyosságának megfelelően halad a gyógyulása” – mondta Schumacherről a menedzsere.

Legfrissebb hírek

F1: Norris több előzésre és nagyobb káoszra számít

F1
Tegnap, 9:39

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
2026.02.03. 15:08

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
2026.02.03. 11:32

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27
Ezek is érdekelhetik