F1: Rosberg 320-nál kapott defektet a Pirelli-teszten

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.12.19. 18:04
A héten keddtől csütörtökig tartották meg Bahreinben az F1-es csapatok háromnapos Pirelli-tesztjét, amelyen a Red Bull, a Mercedes, a Toro Rosso és a Ferrari vett részt, és nem hozták nyilvánosságra a 2014-es gumikon elért időeredményeket. Az azonban kiderült, hogy a Mercedes idő előtt befejezte a munkát, mert Nico Rosberg 320 kilométer per órás sebességnél defektet kapott.

A német pilóta autója nem ment neki semminek, de a cafatokra szakadó gumi akkora károsodást okozott az autóban, hogy a Mercedes az utolsó néhány órát kihagyni kényszerült. Rosberg az esetet követően a következőt írta ki a Twitterre, majd szedte le tíz perccel később:

„Éppen most csúsztam ki defekt miatt 320-szal a bahreini teszten. Ennek köszönhetően most szükségem van némi WC-papírra" – írta a német.

Az Autosport magazin megkereste a Pirellit, amely nem adott tájékoztatást az esetről, csak annyit mondott, hogy a tesztelésre éppen azért van szükség, hogy az ilyen hibák kiderüljenek.Később közleményben jelezte, hogy azt a fajta gumikeveréket nem használják többé az F1-es csapatok.

Legfrissebb hírek

Ötéves szerződéshosszabbítást írtak alá az F1 brazíliai helyszínével

F1
20 perce

Verstappen átvette a vezetést, de vasárnap a mezőny végére sorolják Brazíliában

F1
26 perce

A McLaren bizakodó, a Ferrari elbeszélgetett a versenyzőivel Brazíliában

F1
3 órája

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
20 órája

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
23 órája

„Nem fognak elhallgattatni” – Hamilton szerint Leclerc keményebben bánik a csapattársaival

F1
Tegnap, 9:23

A Ferrari a saját démonaival küzd, a Mercedes koronázásra készül Brazíliában

F1
2026.11.05. 16:55

Elhunyt Alan Jones, a Formula–1-es Williams-istálló első világbajnoka

F1
2026.11.05. 07:56