F1: A Red Bullnak is jól jön a szabálymódosítás - Prost

2013.11.07. 13:06
A négyszeres Formula–1-es világbajnok Alain Prost szerint nagyon jókor jön a Red Bull-istálló számára az átfogó szabálymódosítás, így ugyanis el tudja kerülni az esetleges fásultságot.

Prost nem azt vitatja, hogy a Red Bulla jelenlegi szabályok megtartásával elveszítené éllovas szerepét, hanem azt, hogy sikerülne megtartani azt a motivációt, amelynek köszönhetően zsinórban négy egyéni és konstruktőr-vb-címet szerzett. Jövőre viszont a 2.4 literes szívómotorok helyére jönnek az 1.6 literes turbók, és az autók is jelentősen átalakulnak. Miközben sokak szerint ez a lehető legjobb esély a riválisoknak arra, hogy legyőzzék a Red Bullt, Prost másképpen gondolkozik.

„Bizonyos szempontból szerencsés Sebastian Vettel és a csapata a szabálymódosításokkal. Ez ugyanis olyan kihívás lesz számukra, amelybe szívesen vetik bele magukat az újdonság varázsa miatt – mondta Prost. – Adrian Newey bizonyára örül neki, hogy új csontot rághat, hogy vadonatúj célokat tűzhet ki maga és tervező csapata elé. Ha Vettel a következő szezonban is bajnok lesz, az felér egy akkora bravúrral, mintha másik csapathoz szerződött volna, és azzal nyerne világbajnokságot. És ezzel nagyon felértékelődne azok szemében is, akik esetleg még most sem ismerik el."

Legfrissebb hírek

Hamiltonra, Leclerc-re és Verstappenre is büntetés vár – Sao Pauló-i Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
42 perce

A McLaren bizakodó, a Ferrari elbeszélgetett a versenyzőivel Brazíliában

F1
2 órája

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
18 órája

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
22 órája

„Nem fognak elhallgattatni” – Hamilton szerint Leclerc keményebben bánik a csapattársaival

F1
Tegnap, 9:23

A Ferrari a saját démonaival küzd, a Mercedes koronázásra készül Brazíliában

F1
2026.11.05. 16:55

Elhunyt Alan Jones, a Formula–1-es Williams-istálló első világbajnoka

F1
2026.11.05. 07:56

Charles Leclerc apa lett – nem ül autóba a brazíliai nyitó edzésen

F1
2026.11.04. 14:17