F1: veszélybe került a Sauber orosz segítsége

Vágólapra másolva!
2013.08.13. 11:24
A német Bild szerint meghiúsulhat a Formula–1-es Sauber-istállót megmentő orosz befektetési terv, a három vállalat egyikének elnöksége ugyanis nem szavazta meg az együttműködésről szóló szerződést.

A Sauber a Magyar Nagydíj előtt hivatalos közleményben jelezte, hogy három orosz társasággal kötött együttműködési szerződést: egy ipari technológiákat fejlesztő társasággal, egy, az északnyugat-oroszországi régiót fejlesztő társasággal és a több mint ezer embert foglalkoztató tudományos és légitechnikai társasággal.hivatalos közleményben jelezte, hogy három orosz társasággal kötött együttműködési szerződést: egy ipari technológiákat fejlesztő társasággal, egy, az északnyugat-oroszországi régiót fejlesztő társasággal és a több mint ezer embert foglalkoztató tudományos és légitechnikai társasággal.

Utóbbi elnöksége azonban a német Bild értesülései szerint leszavazta az együttműködési tervezetet, amelytől emiatt a másik két társaság is visszaléphet, és az adósságokkal küszködő Saubernél még az is kérdésessé válhat, hogy befejezi a csapat a 2013-as idényt.

Legfrissebb hírek

F1: Norris több előzésre és nagyobb káoszra számít

F1
2026.02.05. 09:39

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
2026.02.03. 15:08

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
2026.02.03. 11:32

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27
Ezek is érdekelhetik