F1: Nem kötelező a csapatoknak Bahreinbe jönniük - Ecclestone

2012.04.10. 11:21
Címkék
A Formula–1 mindenható ura, Bernie Ecclestone elismerte, nem kényszerítheti a csapatokat, hogy részt vegyenek a jövő hét végén esedékes Bahreini Nagydíjon, ha nem utaznak szívesen az országba.

Hétfőn az egyik, nevének elhallgatását kérő csapatfőnök elmondta, nem éreznék magukat biztonságban, és remélik, hogy a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) lefújja a versenyt.

Egy másik, szintén anonim csapattag a következőképpen nyilatkozott a brit Daily Telegraphnak: „Tudom, hogy mindig ezt hajtogatjuk, de tény, hogy az FIA rendelkezik velünk, mivel ő a reklámjogok tulajdonosa és a verseny rendezője is egyben. Természetesen a jó döntést fogja meghozni, mivel semmilyen politikai és pénzügyi okból sem kockáztatható a Formula–1 tagjainak biztonsága.″

Bernie Ecclestone elmondta, természetesen a csapatoknak joguk van meghozni a saját döntésüket a részvétellel kapcsolatban.

„Ha a csapatok nem akarnak Bahreinbe jönni, mi nem kényszeríthetjük őket" – nyilatkozta a Timesnak, annak ellenére, hogy a csapatoknak kötelességük lenne elutazniuk az F1-es alapszerződés miatt.

John Yates, a Metropolitan Police korábbi megbízott asszisztense, aki tanácsadóként tevékenykedik Bahrein biztonsági szolgálatánál, kijelentette, hogy Bahrein 95 százaléka biztonságos. Ugyanakkor a Times azt is megírta, hogy a csapatok a Kínai Nagydíj utáni napokban nemcsak az arab ország felé szóló repülőjegyeket vásárolták meg, Európába is foglaltak arra az esetre, ha lefújják az idény negyedik futamát.

Legfrissebb hírek

Sindarov fölényesen vezet félidőben a sakkvilágbajnok-jelöltek versenyén

Egyéb egyéni
20 perce

Cselgáncs Eb: tizennégy fős lesz a magyar válogatott Tbilisziben

Egyéb egyéni
41 perce

Érdemes túrázáskor túrabotot használni?

Csupasport
45 perce

Heti program: BL-, El- és Kl-negyeddöntők, NB I, elitligák

Minden más foci
1 órája

„A felső fogsora az konkrétan gatya” – hordágyon vitték el a Sopron kosárlabdázóját

Kosárlabda
1 órája

Udvardy huszonegy, Marozsán négy helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
1 órája

Baráth Péter góllal és gólpasszal vitte a prímet légiósaink közül

Légiósok
1 órája

Ötvenöt évesen visszatér a pályára a BL-győztes finn sztárfocista

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik