Formula-1: Nem akarom az autóra fogni a 11. rajtkockát - Vettel

2012.04.14. 11:09
Címkék
Sebastian Vettel 2009 ősze óta először kiszorult az első öt rajtsorból, a Kínai Nagydíj időmérő edzésén ugyanis nem volt elég gyors ahhoz, hogy a harmadik szakaszba jusson. A német az idén először versenyez azzal az RB8-as konfigurációval, amelyet a csapat az idény előtt Barcelonában tesztelt, de óvatosságból nem vetette még be versenyen.

„Most mondhatnám azt, hogy hiba volt átállni erre a konfigurációra, de pénteken elégedett voltam a kocsival, ezért tartottam meg – mondta Vettel, aki eddig mindhárom időmérő edzésen kikapott csapattársától, Mark Webbertől. – Nem voltak rosszak a köreim, nem hibáztam, csak éppen nem voltam elég gyors. Ez tényleg ilyen egyszerű. Nem akarom az autó beállításaira fogni a 11. rajthelyet, a második szakaszban háromszor szinte ugyanazt az időeredményt autóztam, ennyi volt a kocsiban."

„Nem vagyok boldog, de lehet még jó versenyem, nagyon hosszú lesz a futam" – tette hozzá a Kínai GP 2009-es győztese.

Legfrissebb hírek

Brazília: a patinás csapat menesztette a volt szövetségi kapitányt

Minden más foci
1 perce

„Az első félidőben nem játszottunk jól” – Robbie Keane a DVSC elleni győzelemről

Labdarúgó NB I
2 perce

NHL: a kétszeres címvédő Florida lemarad a rájátszásról

Amerikai sportok
35 perce

Bajnoki címből félmillárd elköltött euró után gödör és káosz – a liverpooli zuhanás okai

Képes Sport
1 órája

Hétfői sportműsor: világkupa-selejtezőt játszik a vízilabda-válogatott

Minden más foci
8 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is remekelt Spanyolországban

Kézilabda
8 órája

Az Auxerre ellen játszott döntetlent a Loic Negóval felálló Le Havre; a Monaco legyőzte a Marseille-t

Francia labdarúgás
9 órája

Thuram vezérletével az Inter öt góllal küldte haza a Romát

Olasz labdarúgás
9 órája
Ezek is érdekelhetik