Formula-1: Massának lazítania kell! - mondja Barrichello

Vágólapra másolva!
2012.04.04. 15:02
Címkék
Felipe Massa akkor talál vissza önmagához, ha megtanul lazítani, és újra rájön, miért is jó autóversenyzőnek lenni. Ezt állítja Rubens Barrichello, Massa közeli barátja, aki szerint a siker kulcsa a mentális hozzáállás megváltoztatása.

Barrichello, aki pályafutását idén az IndyCarban folytatja, a Globoesporte.com-nak adott interjújában elmondta, őt is ez a hozzáállás-változtatás segítette ki a nehéz időkben.

„Felipének nem a gyorsaságával van problémája, ez egy olyan dolog, amit önmagának kell megoldania, fejben – magyarázta Barrichello. – Be kell csuknia a szemét, és emlékeztetnie magát, hogy azért versenyez, mert élvezi. Bármikor, amikor egy kicsit elveszettnek éreztem magam, elfelejtettem ezt az alapvető dolgot, és nekem is emlékeztetnem kellett erre magam. Szükség van versenyzőként is a lazításra – így tudunk fejlődni."

Barrichello hozzátette, Massa helyzetén nem segít az sem, hogy Fernando Alonso a kedvezményezett pilóta a Ferrarinál – főleg most, hogy a spanyol a malajziai meglepetéssikerével vezeti a világbajnokságot.

„Természetesen a Ferrari szereti Alonsót, mivel ő az egyik, ha nem a legjobb versenyző a mezőnyben. Felipének nagy akadályt kell tehát legyőznie."

Legfrissebb hírek

Marco Caneira: A magyarok sokkal erősebbek az örményeknél

Foci vb 2026
1 perce

Agydaganattal kezelik az egykori NBA-kosarast

Kosárlabda
2 perce

„Anyám mindig azt akarta, hogy tanuljak” – Lamine Yamal a gyermekkoráról

Spanyol labdarúgás
9 perce

Az ellenfeleit dicsérte és elégedett az idényével a kajakos Kiszli Vanda

Kajak-kenu
14 perce

Nagy erőssége lehet a DVSC-nek Víctor Camarasa

Labdarúgó NB I
34 perce

NB I, NB II: az MLSZ öt csapatot büntetett meg obszcén szurkolói bekiabálásokért

Labdarúgó NB I
41 perce

Ancelotti fia a Brazil Kupából is kiesett csapatával

Minden más foci
46 perce

Jordan Love és a Green Bay könnyedén átlépett a Washingtonon

Amerikai sportok
59 perce
Ezek is érdekelhetik