Formula-1: csinos női tesztpilótát szerződtetett a Williams-istálló - fotó

2012.04.11. 16:45
null
Susan Wolff
Címkék
A Marussia csapat után újabb alakulat is női pilótát alkalmaz. Susan Wolff a Williams fejlesztési munkálatait fogja segíteni, emellett lehetőséget kaphat néhány nagydíjhétvégén is a 2012-es szezonban. A skót hölgy a Formula–1-en kívül folytatja pályafutását a német túraautó-világbajnokságban (DTM) is.

„Susie tehetséges, sikeres és nagyon professzionális pilóta, aki a világ egyik leghevesebb versenyt hozó sorozatában szerepel – mondta Sir Frank Williams csapatfőnök. – Susie segíteni fog a szimulátorunknál a fejlesztésben és az egyéb technikai kihívások megoldásában. Emellett a következő hónapokban egy aerodinamikai teszten is részt vesz, és számos versenyhétvégén kap lehetőséget.″

„Hozzá kell tennem, hogy bár Susie férje, Toto Wolff a Williams résztulajdonosa, nem ezért választottuk őt, a kinevezését egy alapos vizsgálat előzte meg, amelyből a férje teljesen kivonta magát.″

A skót hölgy gokartozással kezdte karrierjét, kipróbálta magát a Formula Renault-sorozatban, és a brit Formula–3-as bajnokságban is. Két ízben is jelölték az Év Fiatal versenyzője címre, mielőtt 2006-ban a DTM-be szerződött volna.

„Szeretnék köszönetet mondani Sir Franknek a pályán kívüli és belüli lehetőségekért egyaránt – áll Wolff hivatalos közleményében. – Meg szeretném még köszönni a Mercedes Benz AMG-nek és HWA-nak a támogatást, ami nélkül nem jutottam volna el idáig. A Formula–1 a végső célja minden pilótának, és így lehetőséget kapok arra, hogy megmutassam milyen képességeket szereztem a DTM-ben.″

„Remélem azt is, hogy bebizonyíthatom, hogy a nőknek van helyük a motorsport legmagasabb szintjein is, és szeretnék a csapattal dolgozni azért, hogy biztonságosabbá tegyük a közutakat.″

Bernie Ecclestone, a Formula–1 mindenható ura is nyilatkozott a szerződtetéssel kapcsolatban.

„Ha Susie olyan gyors lesz, mint amilyen jól néz ki, akkor nagy fogás lehet bármelyik csapatnak, ráadásul nagyon intelligens nő is, aki sokat segíthet a fejlesztésben. Már nagyon várom őt a Formula–1-be.″

Legfrissebb hírek

Sindarov fölényesen vezet félidőben a sakkvilágbajnok-jelöltek versenyén

Egyéb egyéni
24 perce

Cselgáncs Eb: tizennégy fős lesz a magyar válogatott Tbilisziben

Egyéb egyéni
45 perce

Érdemes túrázáskor túrabotot használni?

Csupasport
49 perce

Heti program: BL-, El- és Kl-negyeddöntők, NB I, elitligák

Minden más foci
1 órája

„A felső fogsora az konkrétan gatya” – hordágyon vitték el a Sopron kosárlabdázóját

Kosárlabda
1 órája

Udvardy huszonegy, Marozsán négy helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
1 órája

Baráth Péter góllal és gólpasszal vitte a prímet légiósaink közül

Légiósok
1 órája

Ötvenöt évesen visszatér a pályára a BL-győztes finn sztárfocista

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik