Formula-1: a Williams jobb DRS-sel az élmezőnyben lenne - Senna

2012.04.17. 13:04
Címkék
Bruno Senna, a Williams pilótája úgy véli, az idei első három nagydíjon remek formát mutató csapata még jobb eredményekre lehetne képes és az élmezőnybe kerülne, ha az időmérő edzéseken is hasonlóan versenyképessé válna. A brazil szerint ehhez az FW34-es DRS-ét kellene tökéletesíteni. A csapat az első három futamon 18 pontot szerzett, máris 13-mal többet, mint tavaly 19 GP alatt.
„Az időmérő edzések nagyon szorosak, Kínában tizenöt autó hat tizeden belül volt. A DRS-ünk korántsem tökéletes, de ha sikerül javítanunk rajta, nyerhetünk három tizedet, amivel több pozíciót is előrébb léphetünk, utolérnénk az élmezőnyt – mondta a Malajziában 6., Kínában 7. helyen célba érő Senna. – Az ilyen apróságok sokat segíthetnek, Sanghajban ugyanis sokat veszítettünk a többiekkel szemben, és Bahreinben is ez lesz a helyzet."
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: világkupa-selejtezőt játszik a vízilabda-válogatott

Minden más foci
4 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is remekelt Spanyolországban

Kézilabda
5 órája

Az Auxerre ellen játszott döntetlent a Loic Negóval felálló Le Havre; a Monaco legyőzte a Marseille-t

Francia labdarúgás
5 órája

Thuram vezérletével az Inter öt góllal küldte haza a Romát

Olasz labdarúgás
5 órája

Sok helyzet, de csak egy gól: az ETO tovább küzd a bajnoki címért, újra élre állt

Labdarúgó NB I
6 órája

Vívás: a legjobb 32 volt a végállomás a kadét törőzőknek a vb-n

Utánpótlássport
7 órája

Helycsere az élen: kihasználta a Honvéd botlását a kiütéses sikert arató Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
7 órája

NB III: hat gólt vágott a Tatabánya, ötig jutott a Gyulai Termál

Labdarúgó NB II
7 órája
Ezek is érdekelhetik