Formula-1: a Lotus megóvta a Mercedes DRS-sel aktivált csatornáját

2012.04.12. 12:22
Címkék
A Lotus-istálló elszánta magát, és az első két idei verseny fenyegetőzései után csütörtökön Sanghajban hivatalosan is óvást nyújtott be a Mercedes-istálló hátsó légterelői miatt.

A Mercedes DRS-sel aktivált légterelő csatornája révén a hátsó vezetőszárny oldalán levezeti a levegőt, és az első légterelő légellenállását is csökkenti, növelve a végsebességet. A Lotus szerint a DRS gombjának megnyomásával a pilóta módosítja az autó aerodinamikai mutatóit, ami szabálytalan.

Az FIA ugyanakkor korábban többször jelezte, hogy a DRS mozgó légterelő eleme aktiválja a csatornarendszert, nem pedig közvetlenül a pilóta, ami miatt a rendszer passzív, és ezért legális.

Sanghajban a Lotus és a Mercedes még egyszer megtárgyalta az ügyet, s miután nem jutottak egyezségre, jött az óvás.

Legfrissebb hírek

Sindarov fölényesen vezet félidőben a sakkvilágbajnok-jelöltek versenyén

Egyéb egyéni
23 perce

Cselgáncs Eb: tizennégy fős lesz a magyar válogatott Tbilisziben

Egyéb egyéni
44 perce

Érdemes túrázáskor túrabotot használni?

Csupasport
48 perce

Heti program: BL-, El- és Kl-negyeddöntők, NB I, elitligák

Minden más foci
1 órája

„A felső fogsora az konkrétan gatya” – hordágyon vitték el a Sopron kosárlabdázóját

Kosárlabda
1 órája

Udvardy huszonegy, Marozsán négy helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
1 órája

Baráth Péter góllal és gólpasszal vitte a prímet légiósaink közül

Légiósok
1 órája

Ötvenöt évesen visszatér a pályára a BL-győztes finn sztárfocista

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik