Formula-1: a Ferrarinak még javítania kell a gumik használatán

2012.04.13. 08:33
Címkék
Bár a Malajziai Nagydíjon Fernando Alonso teljesítménye megmutatta, hogy a Ferrari F2012 jól tud szerepelni kedvezőtlen tapadási viszonyoknál, az olasz istálló még mindig dolgozik a gumik megfelelő használatán. A csapat célja, hogy tágabbá tegye azt a tartományt, amelyben a gumik ideálisan tapadnak.

„Őszintén szólva még mindig szenvedünk ezekkel az abroncsokkal – mondta Hamasima Hirohide, a Ferrari gumiszakértője. – Az autóban megvan a lehetőség, de még nem találjuk azt az egyensúlyt, amelyet a téli tesztek alatt néha sikerült."

„Úgy látom, jelenleg erősebbek vagyunk a futamokon, mint az időmérőkön – tette hozzá a szakember. – Persze ez csak az én véleményem, hiszen még csak két verseny telt el, tehát nem lehetünk ebben biztosak. Abban viszont igen, hogy jobban viselkedik az autó nedves körülmények között."

Hamasima szerint képesek lesznek erősebbé tenni az autót, és megtalálni az abroncsoknál az ideális balanszot: „Ha jól melegítjük fel a gumikat, akkor nagyobb lesz a kopási faktor, de ha sikerül helyesen beállítani a kocsi egyensúlyát, megfelelő lesz a hőmérséklet és a tartósság is. Ezáltal tehetjük az autót még erősebbé, a versenyen és az időmérőn egyaránt. Tehát a lényeg az egyensúly megtalálása."

Legfrissebb hírek

Tenisz: amerikai tornagyőzelmek Charlestonban és Houstonban

Tenisz
10 perce

NBA: Cooper Flagg 45 ponttal vezette győzelemre a Mavst a Lakers ellen

Amerikai sportok
1 órája

Brazília: a patinás csapat menesztette a volt szövetségi kapitányt

Minden más foci
1 órája

„Az első félidőben nem játszottunk jól” – Robbie Keane a DVSC elleni győzelemről

Labdarúgó NB I
1 órája

NHL: a kétszeres címvédő Florida lemarad a rájátszásról

Amerikai sportok
2 órája

Bajnoki címből félmilliárd elköltött euró után gödör és káosz – a liverpooli zuhanás okai

Képes Sport
2 órája

Hétfői sportműsor: világkupa-selejtezőt játszik a vízilabda-válogatott

Minden más foci
9 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is remekelt Spanyolországban

Kézilabda
10 órája
Ezek is érdekelhetik