F1: Nem haragszom senkire, csak sajnálom azt, aki hibázott - Schumi

2012.04.15. 11:25
Címkék
Michael Schumacher senkire sem haragszik kiesése miatt a Kínai Nagydíj után, a Mercedes német veteránja annak ellenére higgadtan nyilatkozott, hogy csapattársa, Nico Rosberg megnyerte a sanghaji futamot.

„A pályára visszatérve a 3. kanyarban éreztem, hogy valami nincs rendben a jobb első kerékkel, a 6. kanyarban pedig már füstölgött is a kocsi eleje, és ekkor gondoltam, jobb megállni, mint valami balesetet kockáztatni – mondta Schumacher. – Nem haragszom senkire, inkább sajnálom azt a srácot, aki most rosszul érzi magát, mert magát tartja felelősnek a kiesésemért. Ilyen az autósport, bárki hibázhat.”

A televíziós visszajátszásnál látni lehetett, hogy a jobb első keréknél térdelő szerelő vadul integet, nem indulhat el Schumi, s amikor mégis elment, a szakember az aszfaltot csapkodta dühében. A hétszeres világbajnok az összképet tekintve elégedett a Sanghajban történtekkel.

„A kocsi nagyon jó volt, tudtuk tartani az első két helyet. Ausztráliában túlságosan is koptak a gumijaink, Malajziában nem tudtuk felmelegíteni őket, éreztük, hogy előbb-utóbb megtaláljuk a középutat. Most meglett” – mondta már mosolyogva a hétszeres világbajnok.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: világkupa-selejtezőt játszik a vízilabda-válogatott

Minden más foci
6 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is remekelt Spanyolországban

Kézilabda
7 órája

Az Auxerre ellen játszott döntetlent a Loic Negóval felálló Le Havre; a Monaco legyőzte a Marseille-t

Francia labdarúgás
7 órája

Thuram vezérletével az Inter öt góllal küldte haza a Romát

Olasz labdarúgás
7 órája

Sok helyzet, de csak egy gól: az ETO tovább küzd a bajnoki címért, újra élre állt

Labdarúgó NB I
8 órája

Vívás: a legjobb 32 volt a végállomás a kadét törőzőknek a vb-n

Utánpótlássport
9 órája

Helycsere az élen: kihasználta a Honvéd botlását a kiütéses sikert arató Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
9 órája

NB III: hat gólt vágott a Tatabánya, ötig jutott a Gyulai Termál

Labdarúgó NB II
9 órája
Ezek is érdekelhetik