F1: Azt hittem, beválik a taktikám, de elfogytak a gumik - Räikkönen

2012.04.15. 12:06
Címkék
Kimi Räikkönen a Kínai Nagydíj hajrájához közeledve a 2. helyen haladt a Lotusszal, de nagy kockázatot vállalt, mert a második kerékcseréjét azokkal egy időben hajtotta végre, akik háromszor álltak ki. Ő többször már nem cserélt, csaknem harminc kört kellett megtennie ugyanazzal a készlet gumival, amely aztán kilenc körrel a leintés előtt teljesen elkopott, és a finn két körön belül tíz pozíciót veszített. A végén a 14. helyen ért be a célba.
„Két stratégiával lehetett megoldani a versenyt, mi azt választottuk, amely nagyobb kockázattal járt, és nem jött be – mondta a versenyt a 4. rajtkockából kezdő Räikkönen. – Kétszer álltunk ki, s sokáig azt hittem, be is válik a taktikánk, de az egyik pillanatról a másikra elfogytak a gumik. Kár érte, mert közel voltunk a sikerhez.”
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: világkupa-selejtezőt játszik a vízilabda-válogatott

Minden más foci
6 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is remekelt Spanyolországban

Kézilabda
7 órája

Az Auxerre ellen játszott döntetlent a Loic Negóval felálló Le Havre; a Monaco legyőzte a Marseille-t

Francia labdarúgás
7 órája

Thuram vezérletével az Inter öt góllal küldte haza a Romát

Olasz labdarúgás
7 órája

Sok helyzet, de csak egy gól: az ETO tovább küzd a bajnoki címért, újra élre állt

Labdarúgó NB I
8 órája

Vívás: a legjobb 32 volt a végállomás a kadét törőzőknek a vb-n

Utánpótlássport
9 órája

Helycsere az élen: kihasználta a Honvéd botlását a kiütéses sikert arató Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
9 órája

NB III: hat gólt vágott a Tatabánya, ötig jutott a Gyulai Termál

Labdarúgó NB II
9 órája
Ezek is érdekelhetik