F1: a nagy sikerre való tekintettel új lelátók épülnek Silverstone-ban

2012.04.02. 16:03
Címkék
Két új lelátót építenek Silverstone-ban, a Formula–1-es Brit Nagydíj színhelyén, s ezáltal 3500-zal több néző befogadására lesz képes a komplexum. A július 6–8. között megrendezendő futamra óriási az érdeklődés, több szektor jegyeit már eladták.

Az új lelátókra már el is kezdték árusítani a jegyeket, a silverstone-i ügyvezető igazgató, Richard Philips pedig elmondta: egyre többen szeretnék látni a Brit Nagydíjat, ezért első osztályú létesítmények építésére törekednek.

Több akciót is biztosítanak Silverstone-ban a „száguldó cirkuszra" kíváncsiaknak, többek között a nézők három jegy áráért négyet vásárolhatnak.

Legfrissebb hírek

Bernardo Silva az idény végén távozik a Manchester Citytől

Angol labdarúgás
7 perce

Heti légiósprogram: Szoboszlai, Kerkez és Varga is nemzetközi kupanegyeddöntőn játszhat

Légiósok
32 perce

Nagyot lépett a görög bajnoki cím felé Varga Barnabás csapata

Légiósok
1 órája

„Imádkozzunk érte!” – Mircea Lucescu kómában fekszik a bukaresti kórházban

Minden más foci
1 órája

Sindarov fölényesen vezet félidőben a sakkvilágbajnok-jelöltek versenyén

Egyéb egyéni
2 órája

Cselgáncs Eb: tizennégy fős lesz a magyar válogatott Tbilisziben

Egyéb egyéni
2 órája

Érdemes túrázáskor túrabotot használni?

Csupasport
2 órája

Heti program: BL-, El- és Kl-negyeddöntők, NB I, elitligák

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik