Formula-1: Vettel szándékosan szegte meg a Red Bull utasítását

2012.03.27. 18:51
Címkék
Német lapértesülések szerint Sebastian Vettel nem a rádiója meghibásodása miatt futott be a célba a Malajziai Nagydíjon, miközben csapata arra utasította, hogy a célegyenes helyett a boxutca felé vegye az irányt (hogy ezzel a Kínai Nagydíjon öt rajthelyes büntetés nélkül megússza esetleges váltócseréjét). A Bild szalagcíme szerint „Vettel szembeszállt a Red Bull vezetőségének akaratával”.

A vasárnapi sepangi futam utolsó körében Vettelre többször is rászólt mérnöke, Guillaume Rocquelin, hogy álljon be a boxba, és fényképes bizonyíték is van arról, hogy a csapat az utolsó kör elején az üzenőtáblára is felírta, hogy a pilóta hajtson a boxba. Ennek azért lett volna értelme, mert ha Vettel a boxba hajt, büntetés nélkül kicserélhetik a szabályok szerint öt versenyre tervezett váltóját Sanghajban, így viszont ha cserére lesz szükség, öt rajthelye bánja Vettelnek.

„Persze, megóvhatjuk az autót, de a versenyző célja, hogy célba érjen. Ez így van rendjén” – mondta Vettel a verseny után, de nyilatkozata akkor eltörpült Narain Karthikeyan szidalmazása mögött.

Chrisrtian Horner, a Red Bull csapatfőnöke a Bildnek nyilatkozva azt mondta, az incidens miatt le kell ülnie Vettellel, és erre a hét végén, amikor a pilóta Milton Keynesbe megy a szimulátoron gyakorolni, sor is kerül.

Rocquelin később elmondta, annyira nincs nagy gond a váltóval, csak elővigyázatosságból szóltak Vettelnek.

Legfrissebb hírek

Tempó volt, fantázia nem – ikszelt Udinében a Como

Olasz labdarúgás
15 perce

Flandriai körverseny: Pogacart és Evenepoelt is vizsgálják a vasúti átjárós eset után – videó

Kerékpár
27 perce

Ilyet se látni mindennap: kapusgól, akcióból, Törökországból!

Minden más foci
44 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
55 perce

„A szerződtetésem kockázatos lenne” – Marco Rossi arról, hogy lehet-e olasz szövetségi kapitány

Olasz labdarúgás
1 órája

Kézilabda: tisztul a kép a korosztályos leánybajnokságokban

Utánpótlássport
1 órája

Bernardo Silva az idény végén távozik a Manchester Citytől

Angol labdarúgás
1 órája

Heti légiósprogram: Szoboszlai, Kerkez és Varga is nemzetközi kupanegyeddöntőn játszhat

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik