Formula-1: kétes hírek érkeznek Bahreinből, Ecclestone nem aggódik

2012.03.29. 15:35
Címkék
Bár az elmúlt napokban csupa aggasztó hír látott napvilágot a Bahreini Nagydíj kapcsán, Bernie Ecclestone biztos benne, hogy nem lesz gond az április 22-ére kiírt szigetországi viadallal. A Formula–1 gazdasági vezetője szerint a sajtó tehető felelőssé a felhajtásért.

„Lesz verseny, egyáltalán nem aggódom emiatt – mondta Ecclestone Londonban. – Nem a pénz miatt megyünk Szahírba, ha veszélyes lenne a verseny megrendezése, azonnal törölnénk. A bahreiniek jó emberek, amíg szeretnék, megyünk hozzájuk."

Ecclestone-nak azért kellett megerősítenie, hogy lesz verseny, mert néhány brit lap hetek, hónapok óta kampányol a verseny ellen, mondván, ugyanúgy elnyomás van Bahreinben, mint a tavalyi futam törlését kiváltó lázadás előtt. A napokban néhány újságban megjelent a hír, miszerint a bahreini államvezetőség nem tudja garantálni az F1-es mezőny biztonságát. Sőt olyan pletykák is szárnyra kaptak, hogy a Nemzetközi Automobil-szövetség már a verseny törléséről szóló sajtóközleményt írja, és a húsvét utáni csütörtökig ad haladékot a bahreinieknek arra, hogy garanciát vállaljanak az oda utazók biztonságára.

„A sajtónak csendben kellene maradnia, mert nem tudja a tényeket, csak néhány kitalált sztorit közöl – dohogott Ecclestone. – Nem értem, miért fúrják a futamot a negatív cikkekkel."

Legfrissebb hírek

Tempó volt, fantázia nem – ikszelt Udinében a Como

Olasz labdarúgás
22 perce

Flandriai körverseny: Pogacart és Evenepoelt is vizsgálják a vasúti átjárós eset után – videó

Kerékpár
34 perce

Ilyet se látni mindennap: kapusgól, akcióból, Törökországból!

Minden más foci
51 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
1 órája

„A szerződtetésem kockázatos lenne” – Marco Rossi arról, hogy lehet-e olasz szövetségi kapitány

Olasz labdarúgás
1 órája

Kézilabda: tisztul a kép a korosztályos leánybajnokságokban

Utánpótlássport
1 órája

Bernardo Silva az idény végén távozik a Manchester Citytől

Angol labdarúgás
1 órája

Heti légiósprogram: Szoboszlai, Kerkez és Varga is nemzetközi kupanegyeddöntőn játszhat

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik