Formula-1: Ez a jutalmunk, amiért sohasem adjuk fel - Hamilton

2012.03.17. 09:32
Címkék
Lewis Hamilton a McLaren-istálló szakértelmét dicsérte az Ausztrál Nagydíj első rajtkockájának megszerzése után, de ő és csapattársa, a 2. rajtpozíciót megszerző Jenson Button is hangsúlyozta, hogy a verseny még hátravan.

„Elképesztő érzés visszatérni az élre, és ilyen jól kezdeni az évet! Ez az első eset, hogy Jensonnal kisajátítottuk az első rajtsort, nagyon büszke vagyok a csapatra – mondta boldogan Hamilton. – A McLaren sohasem adja fel a harcot, mindig ott van az élmezőnyben, ezért a legjobb csapat az F1-ben. Persze a versenyt még nem futottuk le, nagyon nehéz lesz a futam, már a pályán maradni sem egyszerű. A csapatnak, Jensonnak és nekem is végig észnél kell lennünk.″ Hamilton. – A McLaren sohasem adja fel a harcot, mindig ott van az élmezőnyben, ezért a legjobb csapat az F1-ben. Persze a versenyt még nem futottuk le, nagyon nehéz lesz a futam, már a pályán maradni sem egyszerű. A csapatnak, Jensonnak és nekem is végig észnél kell lennünk.″

Jenson Button büszke rá, hogy bejött a jóslata, és a McLaren nem engedte meg a Red Bullnak, hogy már az idény elején teljesítménybeli fölényre tegyen szert.

„Először is gratulálok Lewisnak és a csapatnak, amely kiváló munkát végzett a télen, és sikerült ezt most jó eredménnyel bizonyítanunk – fogalmazott Button. – Nagyszerű az eredmény, de a piros lámpák még nem hunytak ki. Mindenesetre érdekes idényünk lesz.″

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Real Madrid–Bayern München és Sporting–Arsenal BL-negyeddöntő

Minden más foci
1 órája

Újra pályán az európai elit a Bajnokok Ligájában; Gáspár Dávid a Magyar Kupát is nagyra becsüli

E-újság
1 órája

Végjátékok a Duna mentén – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
1 órája

Öngól döntött Gironában, nem tudta kihasználni az Atleti botlását a Villarreal

Spanyol labdarúgás
2 órája

A Napoli legyőzte és megelőzte a Milant; hazai sikerrel folytatta veretlenségi sorozatát a Juventus

Olasz labdarúgás
2 órája

Dupla Tízes: Szoboszlai a legjobbak között, de hányadik? Keressük a világ legjobb tízeseit

Minden más foci
3 órája

Fölényes győzelmet aratott a kínaiak ellen a női hokiválogatott

Jégkorong
3 órája

Vereséggel kezdte vegyes párosunk a tollaslabda Eb-t

Egyéb egyéni
4 órája
Ezek is érdekelhetik