Formula-1: a Mercedes Silverstone-ban kipróbálta új autóját

2012.02.17. 07:11
Címkék
A Mercedes csütörtökön Silverstone-ban kipróbálta idei Formula–1-es autóját, a W03-ast, amellyel a szabályok által megengedett 100 kilométeres keretet használta ki a brackleyi gárda. A filmezés címén megtartott próbamenet során a Pirelli bemutatókra szánt abroncsait használták, s elégedettek voltak azzal, ahogy az autó működik.

Az autóval Nico Rosberg és Michael Schumacher 50-50 kilomlétert tett meg, különösebb gond nélkül.

„Eddig minden úgy alakult, ahogy vártuk, nem volt gond. Ahogy egyesek láthatták, az autó orra lépcsős szerkezetű, mint a csapatok többségénél – mondta Norbert Haug, a Mercedes sportigazgatója, aki szerint nem volt rossz döntés várni az új autóval a második tesztig. – Jerezben a tavalyi autót használtuk, az új gumik megismerése volt a cél, ezért a befújt diffúzor is működött az autón, hogy valóban megtudjuk, mi a különbség a tavalyi és az idei gumi között. Barcelonában értelemszerűen már az idei szabályoknak megfelelő autóval tesztelünk, és fel tudjuk használni a jerezi tapasztalatokat.″

A tesztről fotók eddig nem kerültek napvilágra, csak az alábbi rövidke videó.

AZ ÚJ MERCEDES ELSŐ TESZTJE

Legfrissebb hírek

Bejelentette visszavonulását Aaron Ramsey

Angol labdarúgás
6 perce

Videó: Tóth Balázs az idény egyik legnagyobb védését mutatta be a West Bromwich ellen

Angol labdarúgás
19 perce

Ötméteresek döntöttek, második világkupa-mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
54 perce

Szoboszlai Dominik: Szalah a világ valaha volt egyik legjobbja

Angol labdarúgás
59 perce

A Herthára és a Dresdenre is súlyos büntetés vár a hétvégi gigabalhé után

Német labdarúgás
1 órája

Vb 2026: Irán várja a FIFA válaszát a meccsek helyszínváltoztatásáról

Foci vb 2026
1 órája

Mensík visszalépett a Monte-carlói tenisztornától, Marozsán bosnyák ellenféllel kezd

Tenisz
1 órája

Esik az eső, később kezdenek a magyarok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik