Hamilton: Ha én vagyok Senna, Alonso Prost. Vettel? Talán Mansell

2011.03.29. 14:53
null
Úgy tűnik, Hamilton nem akarja elfogadni, hogy Alonso mellett Vettellel is számolnia kell (Fotó: Reuters)
Címkék
Lewis Hamilton, a McLaren-istálló pilótája először vállalta, hogy beszéljen Fernando Alonso elleni rivalizálása és az Ayrton Senna–Alain Prost párharc közötti párhuzamról. Az angol szerint mindig is Alonso lesz a legnagyobb ellenfele, míg Sebastian Vettel „legfeljebb Nigel Mansell szerepét játszhatja el".

„Mindig is Fernando lesz a legfélelmetesebb riválisom – árulta el Hamilton a Guardiannak. – Ez már a kezdeteknél eldőlt, az első idényemben ő volt a csapattársam, és úgy néztem rá, mint ahogy Ayrton Senna tekintett Alain Prostra. Ha szerepjátékot játszanánk, én lennék Senna, ő pedig Prost."

Kettejük csatáját már 2007-ben is összehasonlították a 20 évvel korábbi mclarenes rivalizálással, de eddig egyikük sem beszélt olyan nyíltan erről a párhuzamról, mint most a Sennát mindig is bálványozó Hamilton. A 2008-as világbajnokot arról is megkérdezték, miért nem Vettelt tartja a legnagyobb riválisának?

„Még nem bizonyított eleget, talán ha még több éven át ilyen jó autója lesz, mint most, akkor lehet. Ha viszont egyenlő autókba tudunk ülni, nagyon kemény versenyeknek nézünk elébe. Maradva a szerepjátékunknál, Vettel lehet az új Mansell. Nem mintha már most annyira nagyra tartanám, mint Mansellt" – fogalmazott Hamilton.

A McLaren-pilóta a családjáról is beszélt a Guardiannak, s elmondta, a mezőny nagy részével ellentétben hazajön Európába a jövő hét végi Malajziai Nagydíj előtt, hogy lássa öccse első autóversenyét. A gerincbetegségben szenvedő Nicolas a brit Renault Clio-kupában indul el speciálisan átalakított gépével.

„Nem hagyhatom ki Nicolas első autóversenyét, de nem hiszem, hogy gondom lenne abból, hogy a hét végét Angliában töltöm. Az időzóna-átállással nem lesz problémám, úgy töltöm majd a napjaimat, mintha Ázsiában lennék, kora délután, az időmérő és a verseny után azonnal megyek lefeküdni – nyugtatta meg Hamilton az aggódókat. – Nagyon közel állok Nicolashoz, velem a legszorosabb a kapcsolata. Kemény gyerekkora volt, de most eljött a nagy pillanat az életében, és nem hagyhatom ki. Apám is ott lesz."

Hamilton viszonya tavaly megromlott édesapjával, aki a menedzseri teendőiről is lemondott, és a pilóta csak az elmúlt hetekben talált új ügynököt magának (Simon Fullert, többek között David Beckham ügyintézőjét). Ám apja és fia több hónapos mosolyszünet után tavaly év vége felé ismét egymásra talált, és most, hogy Anthony Hamilton a Force Indiával szereplő Paul di Resta menedzsereként ott van a futamokon, ismét több időt tölthetnek együtt.

„Óriási, hogy ott volt Ausztráliában, rengeteg időt töltöttünk együtt, és azt mondta, Paul megérti, ha nem marad végig mellette, hanem rám is figyel. Mégiscsak ő az apám, és örülök, hogy újra olyan jóban vagyunk egymással, mint régen" – fogalmazott Lewis.

Az interjú végén elmondta, nem vár nagy változást az erőviszonyokban az Ausztrál Nagydíjhoz képest, a Red Bull ugyanis Malajziában még inkább kihasználhatja nagy leszorító-erejéből adódó fölényét.

Legfrissebb hírek

Simán kikaptak Schäferék a Freiburg vendégeként

Német labdarúgás
14 perce

Fantasztikus mérkőzés, Simeone góljával vezetnek a hazaiak

Spanyol labdarúgás
15 perce

Átrok Belgiumban, Redzic a Salzburgban lőtt gólt, Varga Barnabás fejes góljával nyert az AEK

Légiósok
28 perce

Norris visszatért a dobogó tetejére: Amikor az idén lehetőségünk adódott, én éltem is vele!

F1
32 perce

Milánó után Angyalföldön is kétgólos győzelmet aratott a Ferencváros

Labdarúgó NB I
56 perce

Női NB I: győzött a Videoton és az MTK is

Labdarúgó NB I
1 órája

Rövid pályás gyorskorcsolya: Amschl Kíra Judit bronzérmes Bormióban

Utánpótlássport
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: a Honvéd 21 pontos hátrányból fordított a Körmend ellen

Kosárlabda
1 órája