Formula-1: a Red Bull ultrakönnyű KERS-e lehet a titkos fegyvere

2011.03.26. 12:49
Címkék
Szakértők gyanúja szerint a Red Bull ultrakönnyű KERS-rendszerének köszönheti az időmérőn tapasztalt teljesítménybeli fölényét. Melbourne-ben azt pletykálják, hogy a Sebastian Vettel révén a vasárnap magyar idő szerint 8 órakor rajtoló futamon az első rajtkockából induló csapat mozgásienergia-átalakító rendszere egyelőre csak a rajtnál vethető be, viszont 20 kilogrammal könnyebb, mint a többi istálló szerkezete.

Az autók súlyelosztását ugyan a szabályokban rögzítették erre az évre, mégsem mindegy, az autó mely pontján mekkora tömegű alkatrészek foglalnak helyet. A Red Bull egyelőre megspórolta a nehéz, a fékezésekkor gyorsan újratölthető akkumulátorokat, helyettük a rajt előtt más módon feltöltött, sokkal könnyebb akkumulátorokat helyeztek az autóikba, amelyet csak egyszer, a futam rajtjánál alkalmaznak.

Így elkerülhetik, hogy az indulásnál pályától függően 7-15 méteres hátrányt szenvedjenek el az első kanyarig, viszont a továbbiakban (előzéseknél, illetve védekezéskor) nem használhatják a rendszert.

Az időmérőt követően Vettel és a 3. rajtkockát megszerző Mark Webber is megerősítette, hogy nem használták a KERS-t. Az ausztrál az okokat firtató kérdésre így felelt: „Ez az információ jobb, ha a csapaton belül marad."

Legfrissebb hírek

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
18 perce

Ökölvívó Eb: a négy között is nyert, döntős Hámori Luca

Ökölvívás
23 perce

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
32 perce

Női Négy Nemzet Torna: hét légiós a magyar keretben

Jégkorong
35 perce

Szexizmus és fizikai agresszió miatt kirúgta klubja Gonzalo Higuaín testvérét

Minden más foci
52 perce

FÉRFI VÍZILABDA OB I, ADATBANK, 2026–2027

Vízilabda
1 órája

Klopp, Xavi és Zidane – neves edzők debütálnak a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
1 órája

Népsport: Czibor Zoltánék legyőzték a kommunizmust

Népsport
1 órája