Formula-1: Aki ránéz a Lotusra, az élmezőny autóját látja - Gascoyne

2011.01.31. 10:08
Címkék
A Lotus-istálló tagjai biztosak benne, hogy sikerül felzárkózniuk a Formula–1 középmezőnyéhez, sőt azt sem tartják lehetetlennek, hogy az idény végére az élmezőnyt is megközelítik. A malajziai licenccel versenyző, a Renault motorját és a Red Bull váltóját használó istálló hétfő reggel az interneten mutatta be új gépét, a T128-at.

„Teljesen más érzéssel fogok az autóban ülni a Bahreini Nagydíj rajtjánál, mint egy évvel ezelőtt. Akkor a célba érésről álmodtam, most a pontszerzés lesz a célom” – mondta Jarno Trulli, az istálló olasz pilótája.

„Ha valaki ránéz az autóra, a tavalyival ellentétben azt mondja, igazán versenyképes gépet lát, amely akár az élen is küzdhet – mondta Mike Gascoyne technikai igazgató. – A célunk a középcsapatok közé kerülés, és úgy érzem, ezt el is fogjuk érni. A Toro Rossót, a Force Indiát és a Saubert már az idény elején utol akarjuk érni, és a végén a Williamst és a Renault-t is célba vesszük.”

Legfrissebb hírek

Két évre eltiltották a legjobb román tornásznőt

Torna
11 perce

Brit F3: Molnár Martin az összetett dobogóért versenyez Barcelonában

Utánpótlássport
30 perce

Szurkolói vonulás a San Siróhoz, helyzetjelentés Milánóból – ilyen volt a felvezetőnk a Milan–Fradihoz

Európa-liga
40 perce

Sportpolitika: szigorúan ellenőrzött összegek

Egyéb egyéni
41 perce

Úton a labda a San Siróban: a Fradié volt az első helyzet és szöglet is a Mlian ellen

Európa-liga
44 perce

Újfajta csalásra figyelmeztetnek a doppingellenes ügynökségek

Egyéb egyéni
49 perce

Varga Ádám: Muszáj visszahoznom a régi formámat

Kajak-kenu
53 perce

Bánki József: Jó a Fradi kerete, ezt jelzi, hogy Arzani és Yusuf is csak a padon van

Európa-liga
1 órája