Formula-1: Ha Alonso agresszívebben támad, elengedem - Petrov

2010.11.14. 17:42
Címkék
Vitalij Petrov büszke rá, hogy 40 körön keresztül maga mögött tudta tartani Fernando Alonsót az Abu-dzabi Nagydíjon, de megjegyezte, hogy ha a spanyol agresszívabban támad, nem kockáztatta volna meg az ütközést kettejük között. Alonso a verseny után még beintett Petrovnak, de később elismerően beszélt az oroszról.

„Tettem, amit tennem kellett, a verseny egyetlen pillanatát sem éreztem veszélyesnek – mondta a hatodik helyen célba érő Petrov. – Ha megpróbált volna egy agresszív manővert, biztosan nem tartottam volna mindenáron magam mögött, nem kockáztattam volna meg az ütközést. Ám egyszer sem fordult elő olyan helyzet, hogy engednem kellett volna. Nekem is vannak céljaim, én is a saját versenyemet futottam, és talán ma sikerült megmutatnom, hogy jó versenyző vagyok."

Petrov a verseny elején, a Michael Schumacher és Vitantonio Liuzzi ütközését követő biztonsági időszakban hajtott a boxba közepesen kemény gumikért, majd az újraindulást követően kereket cserélő Alonso és Mark Webber elé került, és ott is maradt.

Az orosz pilótának még nincs szerződése a következő idényre.

Legfrissebb hírek

Kós Hubert Eb-aranyérmes 200 méteres vegyesúszásban

Úszás
2 perce

Milák Kristóf negyedik lett 50 méter gyorsúszásban az úszó Európa-bajnokságon

Úszás
11 perce

Adeyemi gólt lőtt és gólpasszt adott, a Barcelona hétgólos meccsen győzte le a Baselt

Minden más foci
11 perce

Hiába rohamozott a Debrecen, csak egyenlíteni tudott az ETO ellen

Labdarúgó NB I
23 perce

Egy félidő után 2–1-re vezet a Puskás Akadémia a Paks ellen

Labdarúgó NB I
25 perce

„Valószínűleg ez lesz az utolsó idényem” – Cristiano Ronaldo belengette a visszavonulását

Minden más foci
43 perce

Nem indult jól a Maresca-korszak: az Arsenal hármat vágott a Manchester Citynek az angol Szuperkupában

Angol labdarúgás
51 perce

NB II: Szentlőrinc–Aqvital FC Csákvár

Labdarúgó NB II
1 órája