Hamilton nyerte meg a Szingapúri GP-t

2009.09.27. 16:00
Címkék
A Formula–1-es világbajnoki sorozat Szingapúri Nagydíját Lewis Hamilton nyerte meg, megelőzve Timo Glockot és Fernando Alonsót. Az összetettben éllovas Jenson Button az ötödik helyen végzett, de így is növelni tudta előnyét csapattársa, Rubens Barrichello előtt.
Hamilton győzött Szingapúrban (fotó: Reuters)
Hamilton győzött Szingapúrban (fotó: Reuters)

A rajtot nagyszerűen kapta el az élről induló Lewis Hamilton, akárcsak a harmadik helyről startoló Nico Rosberg, akinek sikerült is megelőznie Sebastian Vettelt.

Az első három helyezett közül először Vettel ment ki kerékcserére, őt Rosberg és Hamilton követte. A 20. körben Nick Heidfeldnek leszakadt az első vezetőszárnya, a német pilóta a megpördülő Adrian Sutillal ütközött össze, és emiatt érkezett a safety car.

Rosberg az első kerékcseréjét követően a kihajtásnál elhagyta az aszfaltot, és emiatt boxáthajtásos büntetést kapott. Vettel ennek köszönhetően felzárkózhatott Hamiltonra.

A verseny felénél úgy tűnt, hogy kétszemélyessé válik a futam: Hamilton körülbelül 1.2 másodperccel vezetett Vettel előtt, de a német fokozatosan közelített hozzá.

Vettel 22 körrel a vége előtt ment ki újfent kerékcserére, és a hatodik helyen álló Button mögé érkezett vissza. A német pilóta azonban Rosberghez hasonlóan túl gyorsan jött ki a boxutcából, és szintén boxáthajtásos büntetésre kényszerült.

Vettel csak a kilencedik helyre érkezett vissza, és ezzel a hibájával minimálisra csökkentek az esélyei a világbajnoki cím megszerzésére. A büntetéseknek köszönhetően Timo Glock jött fel a második helyre.

Tizenegy körrel a vége előtt Rubens Barrichello után a világbajnoki pontversenyben éllovas Jenson Button is kiment tankolni, és jóval a brazil előtt jött ki a boxutcából, aki pedig a verseny folyamán végig előtte volt.

Az élen továbbra is a Hamilton, Glock, Fernando Alonso hármas haladt, és végső sorrend nem is változott meg. Vettel a negyedik helyre érkezett be, Button lett az ötödik, megelőzve Rubens Barrichellót.

KATTINTSON A KÉPRE!
KATTINTSON A KÉPRE!

 

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: BL-nyolcaddöntő; Braga–Ferencváros az El-ben; FTC–Győri ETO a női kézi NB I-ben

Minden más foci
1 órája

Uralni a pillanatot – Pucz Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2 órája

A válogatott meghívót kapó Szűcs Kornél megtalálta a számításait a Vojvodinánál; Lipcsei Péternek a mostani a második látogatása Portugáliában az elmúlt 30 évben

E-újság
2 órája

Hív Berlin! – Győri Ferenc jegyzete

Kosárlabda
2 órája

Szenegált megfosztották az Afrika-kupa-győzelemtől, Marokkó lett a bajnok – hivatalos

Minden más foci
2 órája

Férfi kosárlabda Euroliga: az Olympiakosz legyőzte az élen álló Fenerbahcét

Kosárlabda
2 órája

Vinícius duplázott, a Real Madrid kettős győzelemmel ment tovább a Manchester City ellen

Bajnokok Ligája
3 órája

Az Arsenal gyönyörű gólokkal jutott tovább a Leverkusen ellen

Bajnokok Ligája
3 órája
Ezek is érdekelhetik