Formula-1: Button szerint olyan volt, mintha tavon autóznának

2009.04.19. 12:20
Címkék
A sanghaji Formula–1-es versenyen élen végző dobogós trió a Kínai Nagydíjat követő sajtótájékoztatón egyetértett abban, hogy nagyon nehezek voltak a vasárnapi körülmények. Sebastien Vettel, Mark Webber és Jenson Button is nagy sikerként könyvelte el helyezését.

REAKCIÓK

Sebastian Vettel: „Furcsa volt a biztonsági autó mögött rajtolni. Rengeteg volt a vízátfolyás a pályán, ami nehezítette a dolgunkat. Szerencsére remek volt az autó, és jól tartottuk magunkat. Én viszonylag jó körülmények között versenyezhettem, hiszen nem volt előttem senki. Nagyon boldog vagyok, hogy életemben másodszor is a dobogó tetejére állhattam!
Mark Webber: „Nagy jelentősége van ennek a győzelemnek, mivel ekkora sikert még nem értünk el. Mindketten kihasználtunk minden potenciált, ami az autóban volt ma. Remélem, hogy a jövőben a második helynél is előrébb tudok végezni.
Jenson Button: „Nagyon nehéz körülmények között értem el a harmadik helyet, amely nagyon értékes. Olyan volt, mintha egy tavon versenyeztünk volna, ám sikerült úrrá lenni a helyzeten, így ismét dobogón zártam.”

Legfrissebb hírek

Az Esbjerg és a Bucuresti győzelmével indult az FTC női kézi BL-es csoportja

Kézilabda
6 perce

Folytatnák jó sorozatukat a budapestiek – MTK–Kisvárda percről percre

Labdarúgó NB I
22 perce

Az Alpine ellopta a show-t: Gasly pole pozíciója után Russell szava is elakadt a monzai időmérőn

F1
32 perce

Baráth Péter ismét betalált, simán nyert a Sigma – videó

Légiósok
34 perce

NB II: előnyben a Misleny és a KTE, kettővel megy a Soroksár – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
41 perce

NB II: FC Ajka–Soroksár SC

Labdarúgó NB II
44 perce

NB II: Kozármisleny–Mezőkövesd Zsóry

Labdarúgó NB II
50 perce

Női kosarasaink megverték Nigériát, 28 év után újra magyar győzelem vb-mérkőzésen!

Kosárlabda
1 órája