Max Mosley szerint akár független csapatok is indulhatnak az F1-ben

2009.02.06. 17:21
Mint arról korábban írtunk, 50 millió eurós tervet dolgozott ki a Nemzetközi Autómobil-szövetség (FIA) a gazdasági világválság által sújtott Formula–1 számára. Ráadásul az is szóba került, hogy ha nem lesz elég istálló, amely szerepelne a világbajnoki sorozatban, akkor egy szerződésmódosítással akár független csapatokat is el lehetne indítani.
Max Mosley továbbra is hanyatlást vizionál
Fotó: Action Images
Max Mosley továbbra is hanyatlást vizionál
Max Mosley továbbra is hanyatlást vizionál
Fotó: Action Images
Max Mosley továbbra is hanyatlást vizionál

„Az 1970-es évek olajválsága óta ez a legsúlyosabb probléma. Sok csapat és szponzor szenved a hitelekkel, és úgy gondolom, hogy még a mostaninál is mélyebb lehet a krízis” – nyilatkozta nem először vészjóslóan a Nemzetközi Automobil-szövetség elnöke, Max Mosley.

A gazdasági világválság első „áldozata” a japán Honda team volt, amelynek egyes szponzorai is csődbe jutottak. „A következő években jóval kevesebb pénz lesz majd elkülönítve a díjazásokra és a támogatásokra. Ebbe a csapatoknak bele kell egyezniük, nincs más megoldás. A Honda a tavalyi becslések szerint közel 300 millió dollárt költött újabb fejlesztésekre, de ez most már nem lesz megengedhető” – ismertette a kilátásokat a sportvezető.

„Bár tíz csapatot, köztük a Hondát is számításba veszi a szövetség, lehet, hogy nem mindenki tud majd a rajtrácsra állni a március 29-i Ausztrál Nagydíjon, és a szám akár tovább is csökkenhet. A Bernie Ecclestone-nal kötött szerződést módosíthatjuk is, hogy ha nem lesz elég résztvevő a versenyeken, akkor akár független istállóknak is helyet biztosítsunk” – tette hozzá a szövetég első embere.

„Ezt csak úgy tudjuk megoldani, ha a csapatok költségvetését meghatározzuk, és minél gyorsabban kell cselekednünk, mert bármikor még rosszabbra fordulhat a helyzet. A cél az, hogy az istállók körülbelül 50 millió euróból gazdálkodhassanak évente, ami magába foglalja a fejlesztéseket, a béreket és minden egyes, kiadásra szánt összeget. Ez csupán mintegy az egynegyede a korábbi költségeknek” – ismertette a probléma remélt megoldását Mosley.
Legfrissebb hírek

Russell megállította Antonellit Montrealban – a Mercedesé az első sor a sprintidőmérőn

F1
3 órája

Antonelli és a Mercedes mindenki előtt; Albon mormotával ütközött a meghosszabbított montreali edzésen

F1
7 órája

Alonso: Én vagyok a legjobb. Semmit sem kell bizonyítanom

F1
12 órája

„Teljes baromság az egész!” – Ocon kifakadt a kirúgásáról szóló pletykák miatt

F1
16 órája

„Még jó ideig itt leszek, úgyhogy szokjatok hozzá!” – Hamilton nem gondol a visszavonulásra

F1
17 órája

Russell visszavágna, de az első montreali sprint káoszt hozhat

F1
2026.05.21. 14:03

Fogyatkozó előny – a Mercedes „visszavágna” Kanadában

F1
2026.05.19. 16:56

A Mercedes jelentős fejlesztésekkel készül a Kanadai Nagydíjra

F1
2026.05.15. 09:49
Ezek is érdekelhetik