Formula-1: nem készül el a bemutatóig az új Ferrari

MTI MTIMTI MTI
2007.01.11. 18:53
Címkék
Olasz médiaértesülések szerint nem készülnek el a vasárnapi hivatalos bemutatóig a Formula-1-es Ferrari 2007-re tervezett autói. A Ferrari egyik szóvivője elmondta: az autók bemutatására csak a szponzorokat hívták meg, akik azonban az új járműveket szétszerelt állapotban láthatják.

Az újságírókat egy kötetlen beszélgetésre várják a csapat vezetőivel és versenyzőivel. Az idei világbajnoki sorozaton a brazil Felipe Massa (képünkön) társa a finn Kimi Räkkönen lesz a visszavonult hétszeres világbajnok német Michael Schumacher helyett.

"Michael mögött elfogadtam, hogy én vagyok a második számú versenyző a csapatnál, most azonban nekem jár a kiemelt támogatás, tavalyi világbajnoki bronzérmemmel erre mindenképpen rászolgáltam" - jelentette ki Massa.

"Mindkét pilóta azonos eséllyel indul, a rangsor a csapaton belül szezon közben, a mutatott teljesítmény alapján alakul ki" - reagált Jean Todt, a Ferrari igazgatója. "Ha Felipe jobb lesz Kiminél, akkor természetesen őt tekintjük majd elsőszámú pilótának."
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: NB I; Brighton–Liverpool; DVSC–Odense és Óvár–Esztergom kézimeccsek

Minden más foci
6 órája

Férfi kosárlabda Euroliga: két vereség után újra nyert az éllovas Fenerbahce

Kosárlabda
6 órája

Tóth Alex: Érzem, hogy egyre jobb leszek; Takács-Kiss Virág: Öröm volt nézni, ahogyan együtt játszottunk

E-újság
6 órája

Rangadón aratott győzelemmel javított a Veszprém a futsal NB I rájátszásában

Labdarúgó NB I
6 órája

Huszonhatezer stoplis – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Csodák nélkül, de magyarokkal – Deák Zsigmond publicisztikája

Bajnokok Ligája
6 órája

A Villarreal fellépett a dobogóra

Spanyol labdarúgás
6 órája

Kétszer egyenlített a Bournemouth, az MU nem tudta megszakítani a „cseresznyések” veretlenségi sorozatát

Angol labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik