Az élről induló Felipe Massa boldogan, a műszaki hiba miatt csak a tizedik helyen végző Michael Schumacher csalódottan és kedvetlenül, míg a második rajtkocka birtokosa, Kimi Räikkönen szokásos higgadtságával és visszafogottságával értékelte a Brazil Nagydíj időmérő edzésén történteket.

Reuters
Felipe Massa túláradó örömében a főmérnöke nyakába ugrott

Reuters
Felipe Massa túláradó örömében a főmérnöke nyakába ugrott
"Az autó fantasztikus, a gumik tényleg remekül működnek ebben a napsütéses időben. Gyerekként arról álmodtam, hogy itt vagyok, ezért nagyon boldog vagyok."
"Látni az embereket, ahogyan integetnek a kezükkel, és amikor majd odaállok a rajthoz, hallom, látom a közönséget. A brazil emberek megőrülnek a Formula–1-ért, nagyon élvezik, ezért fantasztikus számomra, hogy itt szereztem meg a pole-t. Úgy érzem, ettől még erősebb lesz bennem a bizonyítási vágy holnap."

Reuters
Kimi Räikkönen győzelmet akart búcsúajándékként, de nem hiszi, hogy sikerül megnyernie a Brazil Nagydíjat
"A verseny előtt nem tudtuk, mire számíthatunk – kezdte a McLarennel az utolsó versenyén induló finn klasszis. – A második hely jó eredmény. A Ferraik kicsit túl gyorsnak tűnnek számunkra, de remélem, azért harcban lehetünk a dobogós helyezésért."
"Eddig jól alakul a hétvége, de nem hiszem, hogy ennél sokkal többre számíthatok. Hátrányban vagyunk, mert a második számú motort használjuk, ám idáig ez is nagyon jól működik, és remélem, jó erős versenyünk lesz."
Szavazás
"Persze, hogy elég nehéz lesz… jó, sokkal nehezebb lesz így – mondta a 37 éves német. – Ki kell várnunk, hogyan alakul a verseny, és ki kell hoznunk a legjobbat a helyzetből."
"Nem az egyéni világbajnokság jár a fejemben, de még reménykedem abban, hogy a konstruktőri címet megszerezhetjük, és annyi pontot szerzünk, amennyit csak lehet. Ez az, amiért csalódott vagyok most."
"Nyilvánvalóan nem tesz boldoggá, ami történt. Műszaki probléma Japánban, és most újabb műszaki probléma itt. Szomorú, hogy ez két egymás utáni versenyen történik meg."
EMLÉKEZTETŐ
| 1. | F. Massa | brazil | Ferrari | 1:10,643 | 1:10,775 | 1:10,680 |
| 2. | K. Räikkönen | finn | McLaren | 1:12,035 | 1:11,386 | 1:11,299 |
| 3. | J. Trulli | olasz | Toyota | 1:11,885 | 1:11,343 | 1:11,328 |
| 4. | F. Alonso | spanyol | Renault | 1:11,791 | 1:11,148 | 1:11,567 |
| 5. | R. Barrichello | brazil | Honda | 1:12,017 | 1:11,578 | 1:11,619 |
| 6. | G. Fisichella | olasz | Renault | 1:12,042 | 1:11,461 | 1:11,629 |
| 7. | R. Schumacher | német | Toyota | 1:11,713 | 1:11,550 | 1:11,695 |
| 8. | N. Heidfeld | német | BMW-Sauber | 1:12,307 | 1:11,648 | 1:11,882 |
| 9. | R. Kubica | lengyel | BMW-Sauber | 1:12,040 | 1:11,589 | 1:12,131 |
| 10. | M. Schumacher | német | Ferrari | 1:11,565 | 1:10,313 | – |
| 11. | M. Webber | ausztrál | Williams | 1:11,973 | 1:11,650 | |
| 12. | P. de la Rosa | spanyol | McLaren | 1:11,825 | 1:11,658 | |
| 13. | N. Rosberg | német | Williams | 1:11,974 | 1:11,679 | |
| 14. | J. Button | brit | Honda | 1:12,085 | 1:11,742 | |
| 15. | R. Doornbos | holland | Red Bull | 1:12,530 | 1:12,591 | |
| 16. | V. Liuzzi | olasz | Toro Rosso | 1:12,855 | 1:12,861 | |
| 17. | S. Speed | amerikai | Toro Rosso | 1:12,856 | ||
| 18. | C. Albers | holland | Spyker-MF1 | 1:13,138 | ||
| 19. | D. Coulthard | brit | Red Bull | 1:13,249 | ||
| 20. | T. Szato | japán | Super Aguri | 1:13,269 | ||
| 21. | Sz. Jamamoto | japán | Super Aguri | 1:13,357 | ||
| 22. | T. Monteiro | portugál | Skyper-MF1 |
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik





