Alonso: Még több lóerőre van szükségünk!

2006.03.16. 12:01
Címkék
Fernando Alonso biztos abban, hogy mostantól csak keményebb lesz a harc a Formula–1-ben a világbajnoki címért. Az idénynyitó Bahreini Nagydíjat megnyerő, címvédő pilóta szerint a Renault-nak még a mostaninál is jobban kell majd összpontosítania, ha a címvédés a célja.
Fernando Alonso tudja, hogy idén sem hibázhat
Reuters
Fernando Alonso tudja, hogy idén sem hibázhat
Fernando Alonso tudja, hogy idén sem hibázhat
Reuters
Fernando Alonso tudja, hogy idén sem hibázhat

Jóllehet, Fernando Alonso tökéletes versenyzéssel megnyerte a Bahreini Nagydíjat múlt vasárnap, a világbajnoki címvédő spanyol pilóta nem nyugodt a folytatást illetően. A hétvégi Malajziai Nagydíj a Renault első számú pilótája azt mondta: több lőerőre van szükség.

„A tavalyi évben csak a McLarennel kellett megküzdenünk, ha rosszul sikerült a hétvégénk, akkor mondjuk negyedikek lettünk. Ebben az évben egy gyenge hétvége már a hetedik vagy a nyolcadik helyet is jelentheti” – vélekedett Alonso.

„Ez így nem elég a világbajnoki cím megszerzéséhez – folytatta a spanyol. – Még jobban kell összpontosítanunk, és még keményebben kell dolgoznunk az autó fejlesztésén.”

„Az egész autónak egyre jobbnak kell lennie. Nincs kétségem afelől, hogy ha a versenyképességünket ezen a szinten akarjuk tartani, akkor a motorból még több lóerőt kell kihoznunk. Természetesen a többi csapat is tartogat még egy-két ötletet a tarsolyában, amit talán csak az ötödik-hatodik versenyen húznak majd elő. Ez teljesen normális, együtt jár aa fejlődéssel. Mi most nem aludhatunk el.”

Alonso biztos abban, hogy a világbajnoki címért folyó küzdelemben a gumik is nagy szerepet játszanak majd – ha a Bridgestone előnybe kerül, az a Ferrari malmára hajtja a vizet.

„Bahreinben a Bridgestone abroncsok remekül működtek, így a Ferrari a győzelemért harcolt, a Williams pedig a verseny leggyorsabb körét érte el – mondta. – Ha a Bridgestone-gumik lesznek a jobbak, akkor a Ferrari számít az első számú kihívónknak, ha viszont a Michelinek, akkor a McLaren és a Honda lesz a fő rivális.”

„Az én helyzetem ugyanaz, mint 2005-ben: nem csinálhatok hibákat, be kell fejeznem a versenyeket, és lehetőleg a pódiumon kell végeznem. Ha az autó gyors, és egyre versenyképesebb lesz, meglesz az esélyünk, hogy megnyerjük a futamokat.”
Legfrissebb hírek

Adrian Newey lemond csapatfőnöki posztjáról az Aston Martinnál – sajtóhír

F1
22 perce

Alaposan megbüntette az UEFA a Ferencvárost

Európa-liga
35 perce

Az irániak készülnek a labdarúgó-világbajnokságra

Foci vb 2026
46 perce

Vb 2026: szerződést hosszabbított az írek szövetségi kapitánya

Foci vb 2026
1 órája

Milánó 2026: Jack Hughes nem kapja meg a korongot, amellyel a győztes gólt szerezte

Téli olimpia 2026
1 órája

„Szinte bepasszolta a labdát a kapuba” – Ten Hag kielemezte Szoboszlai Galatasaray elleni játékát

Bajnokok Ligája
1 órája

Megnyílt a SPIRIT Olimpiai Tanulmányok Kutatási Központ

Egyéb egyéni
1 órája

Márton Gábor sportigazgató lett az NB II-es Szentlőrincnél – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik