Kimi Räikkönen, a McLaren-Mercedes pilótája szerint Michael Schumacher személye nem befolyásolja a jövőjét, azaz nem játszik szerepet abban, hogy hol folytatja a pályafutását a 2007-es szezontól. Mint ismeretes, Fernando Alonso 2007-től a McLaren színeiben versenyez majd, így felvetődött, hogy Räikkönen távozik a wokingiaktól.

Kimi Räikkönen egyelőre csak nagyon óvatosan hajlandó a jövőjéről beszélni

Kimi Räikkönen egyelőre csak nagyon óvatosan hajlandó a jövőjéről beszélni
Az NSO ajánlja:
Egyes hírek szerint a 26 éves finn pilóta a visszavonuló Michael Schumacher helyét venné át Maranellóban, megjelentek azonban cikkek arról is, hogy a hétszeres világbajnok német versenyző és a tavalyi pontverseny ezüstérmese csapattársak lesznek.
Räikkönen egyelőre nem hajlandó arról beszélni, hogy az idény végén távozna a McLarentől, azonban a szavaiból az derül ki, hogy ezzel a lehetőséggel is számol.
„Nem vagyok a Ferrari versenyzője – még nem – idézte a finn Ilta-Sanomat a Jégembert. – Az én jövőmet nem befolyásolja, hogy Schumacher mit csinál.”
A történet további érdekessége, hogy Fernando Alonso korábbi menedzsere, Adrian Campos kizárta a lehetőségét annak, hogy a spanyol és Räikkönen egy csapatban versenyez 2007-ben.
„Kimi Räikkönen biztosan nem lesz Alonso csapattársa 2007-ben. Ebben száz százalékig biztos vagyok” – jelentette ki Campos.
Az Ilta-Sanomat az említett cikkében idézi a Ferrari egyik mérnökét, aki a következőket nyilatkozta: „A csapat (a Ferrari) nem akar korai nyilatkozatot tenni, és elkövetni ugyanazt a hibát, amit Ron Dennis elkövetett, amikor bejelentette, hogy Alonso lesz a McLaren egyik pilótája 2007-ben.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik





