McLaren: Norbert Haug szerint egy hónapos hátrányban vannak

2006.02.16. 02:34
Címkék
A Formula-1-es McLaren csapatnak a motort szolgáltató Mercedes autósport igazgatója, Norbert Haug beismerte, hogy a csapat a naptárhoz képest késésben van a motorfejlesztéssel.A Mercedes már az újabbik V8-as motort küldte a tesztpályákra, de a csapat így is messze jár az eredeti tervektől.„A helyzetünk közel sem olyan, mint amilyennek február közepe felé kéne lennie” – nyilatkozta Haug. – „Az igazság az, hogy decemberben kellett volna itt tartanunk.”Német lapértesülések szerint az újabb V8-as motor nagyjából 40 lóerővel jobb az elsőnél, a megbízhatósága azonban – mint ahogy az a McLarennél tavaly is probléma volt – még közel sem az igazi.„Néhány csapat előrébb jár nálunk. Kéne egy plusz hónap számunkra, de így is megteszünk mindent, amit a bahreini rajtig lehet. Nem lesz unalmas a rajt.” – fejezte be Norbert Haug. A csapathoz kapcsolódó hír, hogy új csapatorvosa lesz a McLarennek a finn Aki Hintsa személyében, aki jelenleg a Finn Olimpiai Bizottság orvosa, korábban Mika Häkkinen egészségéért is felelős volt. Hintsa utoljára a most zajló téli olimpián tevékenykedik a finn csapat mellett.
Legfrissebb hírek

Szánalmas döntés Szenegál trónfosztása az afrikai szövetség vezető tagja szerint

Minden más foci
9 perce

Az első 100-szorosok 9. rész: Oleh Blohin; Csak megfejtettük! Reméljük…

Képes Sport
20 perce

„Ezért is egyedülálló Leo” – Cristiano Ronaldo után Messi is elérte a 900 gólos határt

Minden más foci
28 perce

Bajnokok Ligája: bemutatkozott az első 2010-es születésű játékos

Bajnokok Ligája
30 perce

Izgalmas verseny után aranyéremmel kezdte a Spartan-idényt

Csupasport
1 órája

Horrorisztikus sérülést szenvedett a Galatasaray játékosa Szoboszlaiék ellen

Bajnokok Ligája
1 órája

Kerkez Milos: Tökéletesen végrehajtottuk a tervet

Bajnokok Ligája
1 órája

A Real Madrid után a Barcelona első számú kapusára is hosszabb kihagyás vár

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik