Kovalainenben látják Alonso utódját

2006.02.01. 13:28
Címkék
Jó csapatunk lesz 2007-ben is – jelentette ki Patrick Fauré, a Renault Formula–1-es istálló elnöke. A világbajnoki címvédő franciák első embere ezt azért tartotta jegyezte meg, mert arról kérdezték, mi lesz azután, hogy Fernando Alonso elhagyja a Renault-t, és a McLaren-Mercedesnél folytatja a pályafutását.
Heikki Kovalainen (balra) akár hasonlóan fényes karriert is befuthat, mint Fernando Alonso (jobbra)
Heikki Kovalainen (balra) akár hasonlóan fényes karriert is befuthat, mint Fernando Alonso (jobbra)
Heikki Kovalainen (balra) akár hasonlóan fényes karriert is befuthat, mint Fernando Alonso (jobbra)
Heikki Kovalainen (balra) akár hasonlóan fényes karriert is befuthat, mint Fernando Alonso (jobbra)

Fauré úgy nyilatkozott Alonso utódlásáról, hogy a Renault ereje korlátozott, nincs annyi pénze, hogy egy szupersztárt szerződtessen.

„Nem mondhatom, hogy a költségvetésünkből futja arra, hogy a legjobb pilótapárost szerződtessük – fogalmazott az elnök. – Viszont azt hiszem, különleges tehetségünk van, hogy megtaláljuk a legtehetségesebb fiatal vesrenyzőket.”

„Meglátjuk, hogy megy majd a dolog Heikki Kovalainennel, és van egy-két ötletünk, mit kezdhetnénk néhány más fiatalemberrel – folytatta. – Szívem szerint, ha ez működik, új sztárokat nevelnék ki, inkább, mint hogy a piacon vásároljam meg őket.”

„Ez a mi politikánk, ez az, amit a jövőben is tenni szeretnénk. Ahogyan Alonsóból is sztárt csináltunk, úgy szeretnénk, ha ugyanez másokkal is sikerülne.”

A 24 éves Heikki Kovalainen a 2006-os Formula–1-es szezonban a Renault tartalékpilótája lesz. A finn tehetség tavaly második volt Nico Rosberg mögött a GP2-es versenysorozatban.


A 2004 végén Párizsban megrendezett Bajnokok Tornáján Kovalainen a hétszeres világbajnok Michael Schumachert és a rali-vb sztárját, Sebastien Loeböt is legyőzte.

A 2005-ös világbajnok Fernando Alonso 2002-ben szintén tesztpilótaként szerződött a Renault-hoz, miután az előző idényben a Minardi színeiben már nagydíjakon is indult. Tavaly 24 évesen lett minden idők legfiatalabb világbajnoka.

Alonso decemberben jelentette be, hogy 2007-től a nagy rivális McLaren-Mercedes szolgálatába áll.
Legfrissebb hírek

Horrorisztikus sérülést szenvedett Noa Lang Szoboszlaiék ellen

Bajnokok Ligája
26 perce

Kerkez Milos: Tökéletesen végrehajtottuk a tervet

Bajnokok Ligája
37 perce

A Real Madrid után a Barcelona első számú kapusára is hosszabb kihagyás vár

Spanyol labdarúgás
57 perce

Csinger Márk: Ugyanaz a jászboldogházi srác maradok, aki voltam

Magyar válogatott
1 órája

A bravúr után hajnalig tartott a mulatság Isztambulban

Kosárlabda
1 órája

Vas Gábor: Nagyon hosszú volt ez az öt hónap

Labdarúgó NB I
1 órája

Fontos mérkőzésekről hiányozhat Thibaut Courtois

Spanyol labdarúgás
1 órája

Steven Gerrard áradozott Szoboszlai Dominikról: „Csapatkapitány lehet belőle”

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik