Megszületett a BMW új autója

2006.01.17. 15:14
Címkék
A BMW német autógyár szerint teljesen új koncepció eredménye a csapat új Formula1-es autója, a BMW-Sauber F1.06, amelyet ma mutattak be. A versenygép már meg is tette első köreit Valenciában.

"Nem ígérek dobogós helyezéseket és győzelmeket az első évre, de teljes erőből 'odatesszük' magunkat, hogy csökkentsük a lemaradásunkat a legjobb csapatokhoz képest" – mondta Mario Theissen, a BMW Motorsport igazgatója a bemutatón.

"A szabályváltoztatások a tervezők számára is új lehetőségeket teremtettek, ennek a legfőbb oka az, hogy az új motor kisebb helyen elfér" – magyarázta a bemutatón Willy Rampf, a karosszéria kialakítását irányító technikai igazgató.

"Az is befolyásolta az autó kialakítását és a motor elhelyezkedését, hogy a tank mérete kisebb, mint korábban volt. Az erőforrás rövidebb lett, ami lehetővé tette, hogy a mérnökeink megerősítsék a hétfokozatú sebességváltó titánium burkolatát, s ettől a hátsó rész is karcsúbbra sikerült."

Ami mindezek mellett is teljesen újszerű a BMW Sauber F1.06 kialakításában, az az első és a hátsó felfüggesztés. Az első tengelynél a kialakítást alapvetően befolyásolta, hogy az alsó lengőkarok csatlakozási pontjai alacsonyabban vannak, mint korábban. A hátsó felfüggesztés ehhez hasonlóan szintén új konstrukció.

A BMW-Sauber a Nick Heidfeld, Jacques Villeneuve versenyzőpárossal vág neki a 2006-os Formula–1-es idénynek.

Legfrissebb hírek

Steven Gerrard áradozott Szoboszlai Dominikról: „Csapatkapitány lehet belőle”

Angol labdarúgás
5 perce

Lesz-e újabb Duplantis-világcsúcs? – öt izgalmas kérdés a fedett pályás vb előtt

Atlétika
7 perce

Darts: kórházba került, kihagyja a Premier League következő fordulóját a vb-ezüstérmes

Egyéb egyéni
20 perce

Lewis Hamilton sikerei is motiválták Tóth Alexet

Légiósok
45 perce

Magyar válogatott kézilabdázók válthatják egymást a Szegednél – sajtóhír

Kézilabda
52 perce

Jégkorong: Papp Adrián megvillant az Erste Liga rájátszásában

Utánpótlássport
1 órája

A 70 pontig jutó Luka Doncic, LeBron James duó vezette győzelemre a Lakerst – videó

Amerikai sportok
1 órája

Pádár Nikolett második hellyel indított az amerikai egyetemi úszódöntőkben

Úszás
1 órája
Ezek is érdekelhetik