A McLaren sárga autóval kezdi az évet

2006.01.09. 19:51
Címkék
Meglehetősen furcsa festésű, átmeneti autóval tér vissza a versenypályára a McLaren-Mercedes Formula1-es csapat, amely szerdán, január 11-én Jerez de la Fronterában vesz részt a száguldó cirkusz résztvevőinek első 2006-os tesztjén.

A McLaren-Mercedes két tesztpilótájával, Gary Paffett-tel és Pedro de la Rosával kezdi meg a munkát a 2006-os esztendőben a spanyolországi Jerezben szerdán.

A brit és a spanyol versenyző két átmeneti megoldásnak nevezhető, sárgára festett MP4-20-assal köröz majd, míg a vadonatúj McLaren-Mercedest majd csak február közepén mutatják be.

A sárga szín a McLaren csapat "gyökereit" szimbolizálja, a wokingiak ugyanis 1968-as Formula–1-es és CAN-AM-szereplésétől kezdve évekig sárgára festette a versenyautóit.

Az e heti tesztekkel 28 napos intenzív munka kezdődik el a Formula–1-ben, amelynek során a spanyolországi Valenciában és Barcelonában, az olaszországi Imolában, illetve Jerezben próbálgatják az új technikákat a csapatok. A 2006-os világbajnoki sorozat Bahreinben kezdődik el március 12-én.

A McLaren-Mercedes két versenypilótája, Kimi Räikkönen és Juan Pablo Montoya a január 16-án kezdődő héten kapcsolódik majd be a közös munkába.
Legfrissebb hírek

A 70 pontig jutó Luka Doncic, LeBron James duó vezette győzelemre a Lakerst – videó

Amerikai sportok
6 perce

Pádár Nikolett második hellyel indított az amerikai egyetemi úszódöntőkben

Úszás
9 perce

NHL: Ovecskin gólt szerzett, már csak egy hiányzik az ezerhez

Amerikai sportok
34 perce

Döntő lehet, hogy a Fehérvár végig négy sorral tud játszani, a Klagenfurt nem

Jégkorong
51 perce

„A második félidőben új, fokozott önbizalmat láttam a csapat játékában” – Hans-Dieter Flick a Barcelona kiütéses győzelme után

Bajnokok Ligája
1 órája

Messi jubileumi gólt szerzett, de így sem jutott tovább az Inter Miami

Minden más foci
1 órája

Szoboszlai: Nagyobb felelősséget vállalok, mint az elmúlt két évben

Bajnokok Ligája
1 órája

Szatmári Csaba: A Barcikától kapott pofont el kell felejteni

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik