Formula–1: a Renault elnöke csalódott, de megérti Alonsót

2005.12.19. 16:43
Címkék
Patrick Faure, a Renault autógyár Formula1-es részlegének elnöke csalódott, amiért Fernando Alonso úgy döntött, hogy 2007-től a rivális McLaren-Mercedesnél folytatja a pályafutását. Ugyanakkor hozzátette: megérti azokat az okokat, amelyek miatt a spanyol pilóta a brit-német istállóhoz szerződik.
Patrick Faure
Patrick Faure
Patrick Faure
Patrick Faure

Nem kárhoztatja Fernando Alonsót a Renault Formula–1-es részlegének elnöke, Patrick Faure azért, hogy 2007-től a McLaren egyik versenyautóját vezeti majd a világbajnoki futamokon.

"A Renault és Fernando Alonso sporttörténeti sikereket ért el azóta, hogy Alonso 2002-ben csatlakozott a csapathoz – mondta Faure. – Csalódott voltam, amikor tudomásul kellett vennem a döntését, de azért mégiscsak jövőre lesz öt éve, hogy velünk van."

"A friss impulzusok, az új kihívások minden sportoló számára fontosak, és ő úgy döntött, hogy új irányt szab a pályafutásánal – folytatta a sportvezető. – Ez hozzá tartozik a Formula–1-hez, és hozzá tartozik az élethez."

"A legfontosabb célunk most a 2006-os szezon. Viryben és Enstone-ban a munkatársaink bebizonyították, hogy meg tudják oldani a feladatot, és a csapat minden tagja száz százalékig azon van, hogy ismét világbajnok autót gyártson Fernandónak és Giancarlo Fisichellának."

A célunk az, hogy 2006-ban megint mi győzzünk" – mondta végül Patrick Faure.
Legfrissebb hírek

A 70 pontig jutó Luka Doncic, LeBron James duó vezette győzelemre a Lakerst – videó

Amerikai sportok
6 perce

Pádár Nikolett második hellyel indított az amerikai egyetemi úszódöntőkben

Úszás
9 perce

NHL: Ovecskin gólt szerzett, már csak egy hiányzik az ezerhez

Amerikai sportok
34 perce

Döntő lehet, hogy a Fehérvár végig négy sorral tud játszani, a Klagenfurt nem

Jégkorong
51 perce

„A második félidőben új, fokozott önbizalmat láttam a csapat játékában” – Hans-Dieter Flick a Barcelona kiütéses győzelme után

Bajnokok Ligája
1 órája

Messi jubileumi gólt szerzett, de így sem jutott tovább az Inter Miami

Minden más foci
1 órája

Szoboszlai: Nagyobb felelősséget vállalok, mint az elmúlt két évben

Bajnokok Ligája
1 órája

Szatmári Csaba: A Barcikától kapott pofont el kell felejteni

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik