Formula–1: Fisichellának tetszik az új Renault

2005.12.14. 11:42
Címkék
Giancarlo Fisichella, a Formula1-es Renault csapata olasz pilótája (képünkön) már látta a francia istálló 2006-os versenyautóját az enstone-i szélcsatornában, és utána úgy nyilatkozott: "nagyon optimista" a jövő évet illetően.
A római versenyző azt vette észre, miután tanulmányozta az új autó, az R26 külső megjelenését, hogy az aerodinamikai fejlesztéseknél a tervezők az ő korábbi észrevételeit is figyelembe vették.

A 32 éves Fisico – akinek a csapattársa, Fernando Alonso 2005-ben világbajnok lett az R25-ös modellel – azt reméli, hogy jövőre több versenyt sikerül megnyernie, mint az idén, amikor egyszer állhatott fel a dobogó tetejére. Ezzel szemben Alonso hét futamon végzett az első helyen.

"Legelőször január tizedikén tesztelhetem majd az új autót – mondta a La Gazzetta dello Sport című olasz sportújságnak Fisichella. – Amit eddig a szélcsatornában és a motorteszteken láttam belőle, az nagyon pozitív."

A versenyző azt is elképzelhetőnek tartja, hogy jövőre harcba szállhat a világbajnoki címért.

"Miért is ne? A célom az, hogy képes legyek felvenni a versenyt. Ebben az évben sokszor a márka érdekeit tartottam szem előtt, és persze jövőre is ugyanezt teszem majd, de ennél talán többet is."

Giancarlo Fisichella 2005-ben ötödik lett a pilóták világbajnoki pontversenyében.
Legfrissebb hírek

Szoboszlai: Több felelősséget vállalok, mint az elmúlt két évben

Bajnokok Ligája
7 perce

Szatmári Csaba: A Barcikától kapott pofont el kell felejteni

Labdarúgó NB I
48 perce

Andiamo a Berlino – Bobory Balázs publicisztikája

Kosárlabda
7 órája

Bragában ért véget az út – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-liga
7 órája

Csütörtöki sportműsor: El- és Kl-nyolcaddöntő, Klagenfurt–Fehérvár, Fucsovics és Marozsán Miamiban

Minden más foci
7 órája

Marco Rossi jó hírrel ébresztette fel Csinger Márkot; Yvonne Turner a vb-részvételről

E-újság
7 órája

Real–Bayern csúcsrangadó, Szoboszlaiék a címvédővel meccselnek – így néz ki a folytatás a BL-ben!

Bajnokok Ligája
8 órája

Mindhárom magyar végig a pályán volt, Szoboszlai vezérletével a Liverpool kiütötte a Galatasarayt

Bajnokok Ligája
8 órája
Ezek is érdekelhetik