ZTE: A meccseken kell gólokat rúgnunk, nem az edzéseken – Gyurján

2023.08.04. 07:15
Az NK Osijek a hazai egygólos siker után idegenben 2–1-re megverte a Zalaegerszeget, így továbbjutott az Európa-konferencialiga selejtezőjének 3. körébe. A találkozó után a több nagy bravúrt bemutató (és egy peches öngólt kapó) Gyurján Mártonnal, valamint Huszti Andrással beszélgetett az NSO Tv stábja.

Huszti Andrást arról kérdeztük, szerinte lesállás előzte-e meg az Eszék első találatát.

„Nagyon gyorsan lefolyt akció volt, igazából jobbra, balra pattogott az én oldalalom a labda, után jött egy keresztlabda. Visszanéztük, és az az igazság, hogy szerintünk les volt, de most ez már sajnos nem változtat semmin. Csak ez pech, hogy részünkről ilyenkor nincs VAR, de amikor nekünk van egy ilyen szituációnk, akkor természetesen van, és elveszik a gólt.”

Gyurján Márton is pechesnek érzi az első találatot, ami nem is csoda, hiszen bravúrral spárgázott, de a labda éppen Gergényi Bencére pattant, onnan pedig a kapuba.

„Volt egy kontrájuk, amit elég jól végigvittek, aztán elég szerencsétlenül pattant a labda, mire felfogtam, már a hálóban volt, úgyhogy igazából nagyon pechesnek mondhatjuk ezt a gólt.”

A beteg Senkó Zsombort helyettesítő kapus a saját teljesítményét is értékeli, illetve beszél arról, hogy szeretne első számú kapussá válni. Az is szóba kerül, mennyire nehéz a helyzete, hiszen az előző évadban a válogatott keretbe is meghívott Demjén Patrik mögött volt második, míg most a mindössze 20 éves Senkó került elé.

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT!

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ

Zalaegerszegi TE FC–NK Osijek (horvát) 1–2 (0–1)
Zalaegerszeg, ZTE Aréna, 5347 néző. Vezette: Leibovic (izraeli)
Gólszerző: Ikoba (82.), ill. Gergényi (9. – öngól), Spoljaric (73.)

Továbbjutott: az NK Osijek, 3–1-es összesítéssel

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek

Videó: Messi, Kane, algériai–osztrák dráma – a csoportkör utolsó napjának 19 gólja egy helyen

Foci vb 2026
Tegnap, 8:18

Videók: Messi nélkül és Messivel is ment a góllövés az argentinoknak

Foci vb 2026
Tegnap, 5:35

Hat meccs, egy tripla, két dupla – a 16. vb-játéknap 19 gólja egy helyen

Foci vb 2026
2026.06.27. 08:44

Az NB II-es FC Ajka kapust és védőt szerződtetett

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 17:51

Amerikai pite: Már csak 1 fontos kérdés maradt a kieséses szakasz előtt? – vb-kibeszélő, 15. nap

Foci vb 2026
2026.06.26. 07:27

Így nyert Ecuador Németország ellen – vb-gólok videón

Foci vb 2026
2026.06.25. 22:28

Vinícius Júnior duplázott; Marokkó négyet, Mexikó hármat vágott – a 14. játéknap 20 gólja egy helyen

Foci vb 2026
2026.06.25. 06:42

Videó: így ünnepelte történelmi továbbjutását az öltözőben Dél-Afrika

Foci vb 2026
2026.06.25. 06:18
Ezek is érdekelhetik