Jönnek a Farkasok! – Bodnár Zalán jegyzete

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2023.05.20. 00:15

AZÓTA, HOGY A FELFOGHATATLANUL MESSZINEK TETSZŐ, távoli múltban, a Covid első magyarországi tetten érése előtt három nappal, 2020. március 2-án az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) bejelentette, a Puskás Aréna ad otthont az Európa-liga 2023-as döntőjének, azt szeretnénk tudni, milyen párosítás alakul ki az első magyarországi egymérkőzéses európai kupadöntőben. Akkor még nem tudhattuk, hogy az első végül az éppen a koronavírus-világjárvány miatt Budapestre áthelyezett évi európai Szuperkupa-mérkőzés lesz, de alapvetően az mégiscsak bulimeccs, ez viszont valódi tétmérkőzés, döntő a rangos trófeáért a második számú európai sorozatban.

Az túl szép lett volna, ha a Ferencváros eljut a saját városában rendezendő döntőig – a nyolcaddöntőbe beverekedte magát, ami szintén óriási eredmény –, a mezőnyben sokáig ott volt a Manchester United, az Arsenal és a Juventus is, hogy a leginkább közönségvonzó csapatokat említsük. Csütörtök este aztán végre választ kaptunk a kérdésre: Sevilla–AS Roma döntő lesz az Európa-liga trófeájáért május 31-én a Puskás Arénában.

Nem rossz párosítás!

Egy spanyol és egy olasz csapat, az egyik a sorozat specialistája, a legtöbbszörös győztes, a Roma pedig Francesco Totti óta Magyarországon is roppant népszerű, ráadásul a nagy José Mourinho a vezetőedzője, aki önmagában külön show a show-ban.

Az elmúlt években mind a két csapat járt a magyar fővárosban, igaz, közel sem ilyen rangos mérkőzésen. Az olaszok még 2011-ben érkeztek gálameccsre, a Vasas centenáriumi mérkőzésére (a régi Puskás Ferenc Stadionban Tottival a soraikban nyertek 1–0-ra), a Sevilla pedig a Szusza Ferenc Stadionban lépett fel 2018 augusztusában az El második selejtezőkörében, a hazai 4–0 után a Megyeri úton 3–1-re nyert.

Ha a sevillai és a római szurkolók hasonló körülményekre számítanak, mint amit öt éve a Szusza Ferenc Stadionban vagy tizenegy éve a régi Puskásban tapasztaltak, nagyot fognak nézni, hiszen borítékolható, hogy a telt házas Puskás Aréna lenyűgöző otthona lesz a döntőnek.

A favorit talán a Juventust elbúcsúztató Sevilla, de José Mourinho sem szokott elveszíteni európai kupadöntőt.

Egy Svájcból érkező magányos farkast ugyan orvul kilőttek az idén hazánkban, ám a római „farkasok” most tízezres falkában érkeznek Budapestre – és vérszemet kaptak.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik