MTI (Közzétette: P. K.) 2021.03.19 12:53 Frissítve: 2021.03.19 20:15

El: Gerrard dühös – rasszista vádak után UEFA-vizsgálat indul

Vizsgálatot kért az Európai Labdarúgó-szövetségtől (UEFA) Steven Gerrard, a Glasgow Rangers szakvezetője, mert egyik játékosa szerint rasszista megjegyzést tett rá a rivális Slavia Praha futballistája a két csapat csütörtök esti Európa-liga-mérkőzésén. Az UEFA pénteken közölte, vizsgálják a történteket.

Kamara (balra) és Kudela akadt össze a csütörtöki Rangers–Slavia meccsen (Fotó: AFP)

 

A nyolcaddöntő glasgow-i visszavágóját a csehek nyerték 2–0-ra, és ezzel ők jutottak be a legjobb nyolc közé. A skót bajnok kilenc emberrel fejezte be az összecsapást.
    
A találkozó 87. percében a vendégek hátvédje, Ondrej Kudela valamit Glen Kamara fülébe súgott úgy, hogy eltakarta a száját, ezen a hazaiak színes bőrű finn légiósa láthatóan felháborodott.
    
„A játékosom azt mondta, rasszista megjegyzést kapott. Dühös vagyok – nyilatkozta a meccs után Gerrard. – Ismerem Glent és száz százalékig megbízok benne. Egyébként is, ha valamit akarok neked mondani a futballpályán, miért kellene eltakarnom a számat és a füledhez hajolnom? Most az UEFA-n a sor, remélem, nem söprik a szőnyeg alá ezt az ügyet.”
    
A Slavia visszautasította az „undorító” vádakat, közleményében azt írta, Kamara bántalmazta Kudelát a lefújás után, ököllel támadt rá az öltözőfolyosón. A védő azt állítja, hogy amit a középpályásnak mondott, nem volt rasszista. A csehek emellett alattomos játékkal vádolják a skótokat, erre szerintük bizonyíték, hogy a kiállított Kemar Roofe brutális belépője után kapusuknak, Ondrej Kolarnak eltört a koponyacsontja és a stoplik miatt felszakadt a homlokán a bőr. A kapust a 65. percben le kellett cserélni. A Slavia azt is nehezményezi, hogy a lefújást követően nem engedték be játékosait az öltözőbe.
    
„Kamara megtámadta Ondrej Kudelát, ököllel ütötte a fejét, ezt Steven Gerrard is látta. Az UEFA szintén jelen lévő képviselőjét is sokkolta ez a viselkedés” – állítja a prágai egyesület.
    
Az UEFA pénteken közölte, hogy vizsgálatot indított a lefújás után történtek miatt, de az ügyet csak azután kommentálja, hogy megismerte az ellenőri jelentést.

 

2021.11.27 23:23:06

Európa-liga DEÁK ZSIGMOND

ALAPVONAL. Komolyan mondom, még egy vaskosabb fiaskónak is jobban örülnék, ha nyílt sisakos, tűzzel teli csatában születik, mint egy újabb egy-két gólos »helytállásnak«. Tudom, részemről ez érzelmekkel teli szurkolói hozzáállás, ám azt hiszem, a hatból egyszer meg lehetne kockáztatni.

2021.11.25 18:31:11

Európa-liga K. T. I.

A Celtic taktikus futballt mutatott be, az 56. percben még vezetett is, ám a hajrát nem bírta ki az óriási német nyomással szemben.

2021.11.25 15:27:47

Európa-liga BORSOS LÁSZLÓ (összefoglaló), CSELŐTEI MÁRK (percről percre)

Tello révén már az ötödik percben előnyhöz jutott a hazai csapat, majd jött Canales bombagólja.

2021.11.24 23:28:35

Európa-liga THURY GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. Hol végezne az FTC a német, a spanyol vagy éppen a skót bajnokságban?