El: Elégedett vagyok a sorsolással, eljuthatunk a nyolc közé - Juhász

Vágólapra másolva!
2011.12.16. 14:19
Címkék
Juhász Roland elégedett az Európa-liga sorsolásával, szerinte a csoportjából százszázalékos teljesítménnyel a legjobb 32 közé jutó Anderlecht és a holland AZ Alkmaar azonos szintet képvisel. A belga csapat magyar hátvédje szerint a nyolcaddöntőbeli lehetséges ellenfelek közül a PAOK és az Udinese is veszélyes, de legyőzhető.

„A csoportküzdelmek során kiemeltem, hogy azért is fontos az élen végezni, mert így nem kerülünk szembe azonnal egy, a BL-ből kieső nagyágyúval, például valamelyik manchesteri sztárcsapattal. Ugyanakkor azzal, hogy a sorozatban egyedüli együttesként százszázalékos teljesítménnyel jutottunk tovább, bizonyítottuk, hogy semelyik későbbi ellenfelünk nem mehet biztosra ellenünk" – mondta Juhász Roland.

„A belga futball erejét jelzi, hogy mindhárom versenyben lévő klub kiemeltként várhatta a pénteket. A sorsolás idején éppen autóban ültem, így Czvitkovics Peti barátom üzenetéből értesültem az ellenfelünkről – folytatta Juhász. – Az AZ remek formában van, vezeti a holland bajnokságot, szerintem közel azonos szintet képvisel velünk, így tényleg apróságok dönthetnek a továbbjutásról. Jósolgatni nehéz és talán felesleges is, hiszen körülbelül két hónap van a párharcig, tehát sok minden változhat a csapatok formáját, összetételét illetően. Mindenesetre mellettünk szól, hogy mi kezdünk idegenben, és tulajdonképpen az is pozitívum, hogy nem kell messzire utaznunk. Az ellenfelünk szem előtt van, ami a szakmai stábunk munkáját segíti a rivális feltérképezésénél."

„Elégedett vagyok, és ez a véleményem a következő kör lehetséges ellenfeleinek kapcsán is. Az Udinese és a PAOK is nagyjából az Alkmaar és az Anderlecht szintjén van, ezért különösen érdekes lesz, hogy melyik együttes lép tovább ebből a négyesből. Izgalommal várom a februári kezdést" – tette hozzá Juhász.

Legfrissebb hírek

Egy piros lap és más semmi: döntetlennel zárult a ZTE és az Újpest összecsapása

Labdarúgó NB I
11 perce

Serie A: az Udinese kikapott otthon az utolsó helyezett Monzától

Olasz labdarúgás
37 perce

Öttusa-vk: Bauer a hetedik, Gáll a kilencedik helyen végzett a döntőben

Egyéb egyéni
56 perce

Ferencváros: Romao már a műtéten is túl van – a brazil játékos a közösségi oldalán üzent

Labdarúgó NB I
1 órája

A Z generáció és a sport – az ELTE egyetemi docense járt a Nemzeti Sportrádióban

Egyéb egyéni
2 órája

Bartucz László a német élvonalba igazolhat

Kézilabda
2 órája

Az elit hoki-vb-n második meccsünkön sem úsztuk meg a fél tucat gólt

Jégkorong
2 órája

Bátori Bence: Nincs rajtunk nyomás, az FTC a toronymagas esélyes     

Vízilabda
3 órája
Ezek is érdekelhetik