El, C-csoport: a Szpartak legyőzte a Napolit és a kvartett élére állt

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.11.24. 18:33
null
Járt az ökölpacsi Szelikovnak: a kapus parádés teljesítménnyel járult hozzá a Szpartak győzelméhez (Fotó: AFP)
A Szpartak Moszkva hazai pályán 2–1-re legyőzte a Napolit az Európa-liga csoportkörének 5. fordulójában. Sikerével az orosz együttes átvette a vezetést a C jelű kvartettben. Az olaszok a második félidőben szinte egykapuztak, ám így is csak a szépítés jött össze nekik…

 

 

45 másodperc.

Elsőre nem tűnik sok időnek, ám a Szpartak Moszkva és a Napoli Európa-liga-meccsén ahhoz épp elegendő volt, hogy a vendégcsapat összehozzon egy büntetőt. Igaz, a videobíró megerősítésével, az előkészületekkel és Alekszandr Szobolev nekifutás előtti mély lélegzetvételeivel majd háromszor ennyi idő telt még el, mire a tizenegyest gólra váltotta a hazai együttes (1–0). Szobolev a 28. percben akcióból is villant, amilyen magabiztosan értékesítette a büntetőt, olyan jól érkezett ezúttal Victor Moses beadására és bólintotta el azt a kilépő Alex Meret mellett a kapu bal oldalába (2–0).

Ha volt kulcsember a Szpartak első félidei teljesítményében, akkor Szobolev mellett a kapus, Alekszandr Szelikov volt az: a 27 éves játékos két nagy bravúrral járult hozzá ahhoz, hogy kétgólos előnyben vonulhassanak öltözőbe a hazaiak.

A fordulás után Giovanni Di Lorenzo már bevette a moszkvai kaput – csakhogy a partjelző és a videobíró szerint is lesről, így a gól nem ért. A 64. percben Elif Elmasz fejesénél viszont már sem a VAR, sem Szelikov nem tudta megmenteni a Szpartakot, a Napoli egy gólra zárkózott (2–1).

A hajrát szinte végigtámadta az olasz csapat, az oroszok erejéből csupán védekezésre és egy-két pontatlan kontratámadásra futotta (a második játékrészben nem is volt kaput eltaláló lövésük), ám az eredmény már nem változott.

A 90. percben épp Elmasz szerezhette volna meg az egy pontot érő gólt is, ám ezt a fejesét a kapus bravúrral védte.

A Szpartak Moszkva győzelmével a csoport élére állt, a Napoli visszacsúszott másodiknak, ám a csütörtök esti Leicester City–Legia Warszawa mérkőzés esetleges győztese mind a két csapatot megelőzheti a tabellán.

EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR
C-CSOPORT
5. FORDULÓ
Szpartak Moszkva (orosz)–Napoli (olasz) 2–1
(A. Szobolev 3., 28. – az elsőt 11-esből, ill. Elmasz 64.)

AZ ÁLLÁS
1. Szpartak Moszkva 5 2 1 2 9–9 0 7
2. Napoli 5 2 1 2 12–8 +4 7
3. Legia Warszawa 4 2 2 3–7 –4 6
4. Leicester City 4 1 2 1 7–7 0 5

 

 

Legfrissebb hírek

A Napoli tizenegyesekkel, az Atalanta és az Inter kiütéssel jutott be a nyolc közé az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2025.12.03. 23:05

Serie A: McTominay lett az elmúlt idény legjobb labdarúgója, Conte a legjobb edzője

Olasz labdarúgás
2025.12.02. 14:53

Rómában nyert nagy iramú rangadót a bajnok Napoli

Olasz labdarúgás
2025.11.30. 23:11

A török lapok szerint a Fenerbahce edzője eltaktikázta magát a Ferencváros ellen

Európa-liga
2025.11.28. 08:34

A második félidőben jött az olasz henger, a Bologna leiskolázta a Salzburgot

Európa-liga
2025.11.27. 23:08

Robbie Keane: Sohasem utazom sehová döntetlenért, nem ilyen a mentalitásom

Európa-liga
2025.11.27. 21:59

A duplázó Donyell Malent fejen találta egy söröspohár, de így is simán nyert a Villa

Európa-liga
2025.11.27. 21:09

Varga Barnabás a Fener kapuját is bevette, a Ferencváros pontot szerzett Isztambulban

Európa-liga
2025.11.27. 20:43
Ezek is érdekelhetik